Jó dolog ez a blogkóstoló, újra és újra finom sütemények elkészítésére sarkall. 🙂 Ehhez a pitéhez volt szerencsém ezügyben, ám azonnal eldöntöttem, hogy saját tanácsaimat megfogadva újrázunk. Nem is vártam sokáig, az első adandó alkalommal hazaédesgettem egy rakat szilvát. 🙂
Még mindig a krémesebb, lágyabb töltelékre számítsunk. Idő közben rájöttem, mi a bajom, én a frangipane jellegű intenzív ízt és azt az állagot kerestem benne, de ez hibás elvárás, hagyjuk, hogy kellemesen selymes krémességével és a felbukkanó fahéjas szilvaízzel kényeztessen! 🙂
Most a recept tehát már a módosított:
A tésztához
- 17 dkg liszt
- 10 dkg vaj
- 5 dkg porcukor
- 1 tojás
- 1 citrom héja és leve
- 1 cs sütőpor (elhagyható, mert én kifelejtettem, és így is jó lett…)
Töltelék
- 2,5 dl állati tejszín
- 25 dkg marcipánmassza
- 2 tojás
- 1 zacskó vaníliás pudingpor
- 1 teáskanál fahéj
- 1 cs vaníliás cukor
- 30 dkg kékszilva
Az elkészítés végtelenül egyszerű. A tészta hozzávalóit hidegen dobáljuk egy késes aprítóba, pörgessük össze, ha már összeállt, pár mozdulattal ellapított kis halmot képzünk, zacsiban irány a fagyó pár percre. Addig az aprítót elöblítjük, beleszórjuk, kanalazzuk, daraboljuk a töltelék hozzávalóit, és egynemű masszát pörgetünk. A szilvát kimagvaljuk, feldaraboljuk, sütőt 180 fokra beállítjuk. Most a tésztát kinyújtjuk, piteformát bélelünk vele, ráöntjük a masszát, megszórjuk szilvával, megsütjük. Addig, míg a közepe már nem folyós. Ne ijedezzünk, ha már összeállt, de még rengős, kivehetjük, hűlés közben is szilárdul.
A végeredmény illatáról mi más mesélne szebben, mint a jól beidomított családom egyértelmű szabotázsa:
Hát szabad kérem a még gőzölgő pitéből a helyszínelés alapján 20 centinél hosszabb éles célszerszámmal egy ekkora darabot kihasítani fotózás előtt?? 😀 A tettes kiléte azonnal kitudódott, de szankció bevezetésére nem láttam szükséget, sőt, egy újabb, már lefotózott szelet lett a jutalma. 🙂
Annyira bennem volt viszont a frangipane elkészítésének vágya, hogy nekiálltam a mogyorós verziónak. Igen, hülyén hangzik, hogy még mindig nem az eredeti mandulásat, de még érlelem egy picit a dolgot, szeretnék mindent-mindent jól csinálni, amikor elérkezik a nagy pillanat. Szóval a mogyorós, és tessék kérem nem röhögni, késő este volt, mire kisült, és esélye nem volt másnapig várni, így kénytelen voltam így megörökíteni. De az íz! Jaj, mennyei!
A tészta majdnem ugyanaz, mint előbb, csak a citrom leve és héja helyett egy nagy evőkanál tejföl került a gépbe.
A töltelék pedig:
10 dkg sós mogyoróból a késes aprítóval mogyoróvaj, aztán utánaküldtem még
10 dkg lágy vajat
10 dkg cukrot
1 tojást
1 evőkanál rumot
Ezt simítottam a tésztára, majd ráaprítottam két nagy vilmoskörtét, és megszórtam mandulaforgáccsal.
Hihetetlenül finom ízkombinációt kaptam, a mogyoró nagyon intenzív, a körte hűvös aromája pedig kegyetlenül passzol hozzá. Ezt többször ismételni fogjuk, főleg, hogy gyümölcsfóbiás lányom triplázott belőle! 🙂
Mindkettő jöhet! Csak milyen sorrendben? 🙂
Hű, a szilvás-marcipános valami mennyei lehet, de persze a mogyorós-vilmoskörtéset se hagynám ki semmi pénzért! 🙂
Na, most kérem szépen bajban vagyok 🙂 Melyiket is válasszam ??? Hát talán először az elsőből egyet, aztán meg a másikból 🙂
Jaj…ez aztán a merénylet. Ide velük!!!