KisIldi a háziasszonya az új, 10. alkalommal megrendezett blogkóstoló játéknak. Számomra eddig ismeretlen blogot kaptam, amiről választhattam, mit készítek el. Ez pedig a FecskeFészek. 🙂
Lánykámmal együtt álltunk neki, egyre serényebb a konyhában, főleg, ha nasiról van szó! 🙂 Egyre ügyesebb, én pedig egyre büszkébb! 😀
A blogról a Kókuszos-almás paleo sütit választottuk.
Nem én lennék, ha nem piszkáltam volna bele egy picit a receptbe, bár csak inkább a kinézetén alakítottunk kicsit, így nem az aljára, hanem a tetejére kerültek az almaszeletek, és hogy ne szikkadjanak ki, kevés baracklekvárral kentem meg őket, amitől szép csillogást is kaptak. Itt lőttem szanaszét a paleo elvet, szóval ez elhagyható.
További vélemény a mi asztalunkról az, hogy túl vajas, nekünk sok lett bele az 5 dkg, liszt híján nem igazán vegyült el. Valamint, ha újra készítem, akkor vagy barna cukorral, vagy fehérrel, de sokkal többel, mert nekünk hiányzott az édes íz. Ha már édesség, legyen édes. De ez csak szigorúan a mi, cukor-addiktív családunk véleménye, a süti tényleg fincsi! 🙂
A kókusz felét kávédarálón megőröltem, mert elég nagy szemcsés volt, ám ez sem feltétel, hisz a legtöbb bolti reszelék már szinte homokszerű.
Mindent összevetve szép, totál kókuszos, és az eredeti recept szerint még egészséges is talán (halvány lila lövésem sincs, mi fér bele a paleo-ba és mi nem, de biztos így van, nem vitatkozom).
frissítés: mint utólag megtudtam, a vaj és az aroma nem igazán fér bele a paleo étrendbe, így javaslom helyettük a vanília rudat, zsiradéknak pedig kókuszzsírt vagy állati zsírt! Sütőpor helyett pedig már egy jó ideje szódabikarbónát használok, így tuti nem kerül bele semmi olyan dolog, amit nem szeretnék, és tuti gluténmentes is! 🙂
Jó étvágyat! :))
Tegnap nem sikerült írnom… Nekem nagyon bejön ez a nem paleo-változat, nagggyon is! Lájk kókusz! 😉
Mennyei! Hmmmm 🙂
Én is most tettem közzé a Blogkóstolós bejegyzést. Végül mégsem az ötlapos lett a nyerő, a somlói tekercs kiütötte a nyeregből. A süti sem lett olyan szép, a fotóról nem is beszélve, de: nagyon finom lett! Köszönet érte, meg a többiért is, amit kipróbálásra magammal vittem Tőled!Az almás sütid szép lett, de a paleós étrenddel nem vagyok kibékülve. Mivel több bloggertárs áttért rá, kíváncsivá tett, így kiveséztem, de nem ragadott magával. Itt-ott van benne igazság, de lehet fogást találni rajta. Főleg, aki keres:-)
Nagyon jól néz ki 🙂