Hehhe, figyelitek? Haladok a korral. Rájöttem, hogy ha angolul is oda vagyon biggyesztve a becses neve a nassolnivalónak, akkor többen ugranak rá. Hát ez mekkora! 😀 A 4 vezér bejegyzés mindegyike angol szavakkal indít. Hát, ha ez kell! 🙂
Szombaton újabb adag tejkaramellt főztem, mert ugye megdumáltuk, hogy a következő adag palacsintát azzal öntöm nyakon. Nem jött össze, mert most több időt vett el a főzés, és mire elkészült, már rég elfogyott a palacsinta. Na oké, de akkor is szeretnék belőle valamit, ha már itt van, nem hagyom veszni!
A nagy orcakönyv egyik csoportjában tett fel Szepy egy Pischinger sütemény fotót, amiről ihletet kaptam. Legyen csokis helyett karamellás, de ugyanúgy mogyorós! De jó döntés volt, anyám!
Ami kell:
1/2 csomag ostyalap (3 lap, azaz mindegyiket félbetörtem, így lett 6 négyzet. 4 lapot így használtam, 2-t meg felcsíkoztam kipótolva a foghíjakat a tál szélén.)
2 dl habtejszín (állati)
10 dkg pörkölt sós mogyoró
Türelem (dupla adag)
Szóval a már elkészült, sűrű, ragacsos, nyúlós dulce de leche adagra ráöntjük a tejszínt, elkeverjük, és kicsit tovább forraljuk. Így lágyabb, omlósabb, kevésbé nyúlós karamellt kapunk, tulajdonképpen félúton a tej- és a vajkaramell között. Mikor kavaráskor már előbukkan a lábas alja, akkor félrehúzzuk, és néha átkeverve kézmelegre hűtjük. 20*20-as tálba rétegezzük az ostyával úgy, hogy közbe is szórunk durvára tört mogyorót, és a tetejét is gazdagon megszórjuk. Irány a hűtő pár órára. (Alig találtam rajta szűz területet, lányom 10 percenként járt rá, és dugta az ujját a felszíni rétegbe, hogy megkötött-e már… -.-)
Megéri várni. Ez valami brutálisan finom! Az ostya roppanós marad, nem ázik el, a tejkaramell az az ami, a sós mogyoró az állagával és ízével csak kihangsúlyozza az egészet. Á, kész vagyok! 😀
