Dina világa

Gumiabroncs, azaz kerék torta / Tire cake

A városban üzemelő gumiabroncs gyár adott már ihletet máskor is az ünnepeltet meglepni kívánó barátoknak. Most is ez történt, valamint látták az előző gumiabroncs tortát is, így nem is volt kérdés, mivel állnak elő. 🙂 Most tiramisu ízben kérték, amit úgy gondoltam ideje újraértelmezni, és közelíteni az eredeti ízvilághoz. Az új receptem erre tehát a… Tovább »

Ragadozó-torta húsimádó módra / Meatloaf cake with mashed potatoes

Rendhagyó bejegyzés következik, egy különleges alkalom okán. Édességimádó, gyerekkora óta cukrásznak készülő, nassolnivalóból soha ki nem fogyó, tortákat halmozó nőnek már miért is lenne olyan pasija az élete szerelme, aki szívesen harap az évenként egyszeri édes-habos tortájába? Murphy keze hosszú, egyértelmű tehát, hogy a sokszori próbálkozás és kudarc után új megoldás felé kellett néznem, és… Tovább »

Szivárvány torta, topsy-turvy kivitelben / Topsy-turvy rainbow cake

Nem ez az első alkalom, hogy faragott ferde torony torta készül nálam, ám most kétszeres kihívást jelentett, ugyanis nem kör alakú egész piskótákat kellett faragni, hanem különálló lapokból épült fel, ugyanis minden egyes lap más színű, a szivárványnak megfelelően. Azaz majdnem, mert több lap kellett, így élve művészi szabadságommal, kissé szabadabban vettem a szabályt. Mikor… Tovább »

Évfordulós farönk torta / Anniversary Tree Stump Cake

Kedves kolléganőm 20. házassági évfordulójára készült egy meglepi, és iszonyúan örülök, hogy tulajdonképpen szabad kezet kaptam. Eredetileg egy húszast kellett volna formálnia, és nem volt ötlet se színre, se díszre, sem pedig ízre, sőt, még az alak sem volt igazán biztos, így kérték, adjak ötletet, hogy eredeti, személyre szabott legyen, de nem kell virág, vagy… Tovább »

Térkép torta / Map cake

Mondjuk azt, hogy érdekes volt. Vannak emberek, akik nem tudják, hogy azok a bizonyos határok merre húzódnak, ezért újra és újra simán átgyalogolnak rajta, főleg, ha a megvalósítás dandárja nem az ő terhük. Ez a hölgy is többször talált már ki nekem hajmeresztő dolgokat (jin és jang torta zöld-lila színekben hangfalakkal, diszkógömbbel…pl.), de most aztán… Tovább »

Stephen King nyomában rémüldözünk a sivatagban / Desperation cake from Stephen King

Érdekes feladatot kaptam, borzasztóan élveztem, mivel nagy King rajongó vagyok én is. 🙂 Az egyik kedvenc regényem a Rémület a sivatagban (eredetileg Desperation) című igazán borzongató történet, és most eljött a pillanat, hogy a kulcs-színhelyet tortaként formázhattam meg. Mivel a torta picike, 12 szeletes, túl grandiózus terveim nem lehettek, tehát az oltár elmaradt, viszont próbáltam… Tovább »

Csokoládés pilletorta

Zsuzsinál, a Teller-cake blogon láttam először, aztán végigsöpört pár blogon (Janka és Marka is “áldozatul”  esett a csábításnak) , nem véletlenül. Irdatlanul guszta, és a leírás sem hagy kétséget! Viszont elkövettem egy hibát. Mivel imádom a hasonlóan csupacsokis Mennyország sütit, ezt is azonmód, még langyosan kóstoltuk meg, és…nem. Nem azt hozta akkor, amit vártam tőle,… Tovább »

Yu-gi-oh! ilhlette torta lányom szülinapjára / Yu-gi-oh! cake

Eljött a várva várt pillanat, lánykám betöltötte a 12 életévét, a maga bohókás, érzelemdús, kicsit hisztis, kicsit akaratos, kicsit határokat feszegető, valódi tizenéves korszakának kezdetén. Túl vagyunk már pár együttesen, néhány stíluspróbálgatáson, kedvencen, már átvészeltünk olvasás-lázadást (most könyvtárba jár), ruházkodási mizériát, és folyamatos az öccsével vívott hatalmi harc. Nem unatkozunk, na. Jelenlegi legnagyobb kedvencei a… Tovább »

Spongyabob és Patrik

Az úgy kezdődött, hogy szép lassan hagyománnyá vált a biztonsági őrök közt az egymás köszöntése csoportosan, tortával, ahogy kell. Többször lehettem ez utóbbival részese ennek a kedves szokásnak, például ekkor is. 🙂 Igen ám, de most furfangosnak kellett lennünk!  Margó kijelentette, hogy ő ugyan nem szereti a szülinapját, nem is tartja, tortát sem eszik. Mivel… Tovább »

Benkő László 70. szülinapi tortája, Omega meglepi buli Zamárdiban

Hogy én mit éltem át az elmúlt héten, az (szinte) leírhatatlan, de erősen megpróbálkozom vele anélkül, hogy túlságosan ömlengősre sikeredjen. Nehéz lesz. 🙂 Az elmúlt két évben is olyan megtiszteltetés ért, hogy én készíthettem el Roynak és Ádámnak a szülinapi bulira a tortát. Mindkét alkalommal Zamárdiban gyűlt össze a csapat, Benkő Balázs klubjában. Tavaly én… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!