Dina világa

Téli táj Öcsi barátnőjének

S.O.S. érkezett a hívás, hogy ugye még belefér egy puncstorta? Öcsémnek nem mondhatok nemet és azt hiszem, főleg úgy, hogy tudom, szerelmének születésnapja az alkalom. Ám legyen. 🙂

Az alap puncstorta receptet használtam, kis holland kakaóval, fűszerekkel megerősítve, remélem nem bánták a kis extrát.

A kinézete viszont nem az enyém. Anci tett közzé a facebook oldalamon egy képet egy tortáról, olyan felirattal, hogy a Brúnónak tetszik. Innen hát az inspiráció, bár át lett alakítva.

 Nincs marcipán bevonata, a “hó” finomabbra darált kókusz kristálycukorral “csillámosítva”, aztán került rá két pici szívecske, B és B, azaz Bernadett és Brúnó, meg egy kis hóangyal a torta jobb oldalán. A fenyők marcipánból vannak, aminek anyagába gyúrtam kevés keményítőt, hogy kissé keményebbek legyenek, ét csokoládéval írókáztam rájuk, majd a tortába fúrt lyukakba állítottam őket, amibe nyomtam kevés alap vajkrémet, az kifagyva talán megtartja a fenyőket. Ugyanis majd 60 km-t vitte busszal Öcsi, remélem megúszta a dolgot. 🙂

Ez volt az alap ötlet, viszont halvány lila dunsztom nincs, kié a fotó. Ha valaki felismeri, vagy tudja, honnan van, légyszi szóljon, és odaírom, linkelem is, ha tudom.

Ez pedig a gyenge utánzat:

Itt jobban látszik a hóangyal. 🙂

Ezúton is kívánok Nagyon Boldog Szülinapot Betti! 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. marisz57 says:

    Dina! Nagyon szép lett a tortád, és nagyon találó címet visel.A pinteresten is fenn van az eredeti:http://pinterest.com/pin/160651911679253862/

  2. Se ve irresistible luce muy rico me encanta,feliz 2013abrazos y abrazos.

  3. PiciJuci says:

    Boldog Karácsonyt Kívánok Drága Dina! a hóangyal igazán eredeti ötlet rajta!

  4. tejszínhab says:

    A tid jobb, mint az eredeti! És a hóangyal ötlet is igazán egyedi 😉 Én megtaláltam 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!