Frissítés: Mártitól megkaptam a “Bevállaltam!” díjat ezért a kis szösszenetért, amit most teljes mellszélességgel, büszkén biggyesztek ide. 🙂 Aki netán hasonló őszinteségi rohamtól vezérelve úgy érzi, hogy ő is kiérdemli, hát rajta! Mártinál is ér vihorászni! 😀
Szóval, lényeg az, hogy van ez a kedves bloggerína, Mónika, (kalap le a kitartása előtt, de tényleg!), aki nem kevesebbet vállalt, minthogy egy év alatt lesüti a teljes Váncza sütiskönyvet. Persze minden süteménybe bele van nyomatva valami a termékkelléktárból, hisz ezért lett életre hívva a könyv, nem másért. Vannak benne tényleg igazán figyelemfelkeltő receptek, de van köztük olyan is, ami előtt értetlenül állok.
Közben pedig rátaláltam Makacska blogjára, ahol aranyos játékot hirdet, készíts el egy süteményt, ami szerepel egy könyvben, novellában, versben, mesében, stb. Nekem azonnal a gyerekkorom jutott eszembe, amikor is sokszor hallgattam egy bizonyos albumot, a Paff a bűvös sárkányt. 🙂 Az ebéd című dal jutott eszembe.
Arra gondoltam, hogy három legyet egy csapásra elven játszom is, kipróbálok egy gubancot is, hátha működik, valamint ha már vasárnap van, akkor az ebéd mellé jó lenne valami nasi is.
Hát, nem tudom. A sütemény, amit oly nagyon ajnároznak, hogy hú, meg há, meg de finom lehet, nem az. Nagyon nem. Több okból is. Első olvasásra a tészta omlós linzert ígért, a krémről tudtam, hogy isteni, szóval akartam. Fura volt pár dolog, de akartam.
1., Borzasztóan aránytalan, a 35 dkg liszthez iszonyat sok a 25 dkg zsír! Meg eleve, tapasztalt sütő-főzők is keverik, felezik vajjal, hogy ne legyen túlságosan omlós. Így nagyon az, tulajdonképpen megfogni sem lehet anélkül, hogy porrá ne omlana, ami tulajdonság a szájban is működik, konkrétan olyan, mintha homokot ennél. Nem, nem szárítottam ki, sőt, alig 10 percet volt a sütőben.
2., Mi a jó istennek egy omlós, linzerhez hasonlatos tésztába 2 egész tojás? Semmi értelme. 1-2 tojás sárgáját szoktak elvétve, ha mondjuk margarinnal van a liszt elmorzsolva, így hát segíteni kell a tésztának abban, hogy omlós legyen. Itt most még mire segítünk rá? 😀
3., 1 evőkanál cukor? Ennyi? Nem édességet sütünk? A citromlé, citromhéj, csipet só (ami evidens) mellett az egyetlen evőkanál cukor olyannyira kevés, hogy a tészta egyszerűen élvezhetetlen. Sem nem sós, sem nem édes, csak íztelen, kissé savanykás, iszonyúan sütőporízű homok. Első olvasatra fel sem tűnt a cukorhiány, összeállítás közben néztem nagyot, hogy nem 10 deka? 1 evőkanál?
4., Sütőpor reklámozó könyv, még jó, hogy tesz bele sütőport. De az omlós tésztába minek? Nem kell bele, sosem kellett. Az eleve omlós, morzsálós tésztát tök fölösleges még sütőporral is lazítani. Javaslom tehát ezek után az alap, jól bevált, igazi linzert, a maga 30 liszt, 20 vaj, 10 porcukor arányaival. Elronthatatlan, sem tojás, sem tejföl, sem citrom, sem sütőpor, sem semmi ilyesmi nem kell bele. Tökéletes.
Némi méltatás is legyen:
A tojásos főzött krém viszont mennyei, kár, hogy nem Ő (Váncza) találta ki, ám az kétségtelen, hogy ennél finomabb vajkrémet sosem ettem még, bátran ajánlom bárkinek! (Megsúgom, jó ideje így készítek Dobos csokoládékrémet, így a legfinomabb. Bár egyszer tényleg szeretném kipróbálni az igazi, kakaómasszás, kakaóvajas eredeti változatot is.)
Hát akkor jöjjön a képekkel illusztrált tragikomédia:
Nem szerkesztgettem a képeket, minek, az eredmény látszik.
Itt már az a fázis, amikor a kihűlt, tálcára óvatosan átforgatott lapot kis kockákra próbáltam vágni. Az eredeti recept szerint ezt a lapot horizontálisan kéne kettévágni. Hát megmozdítani sem lehet, nemhogy vágni, csak az átfordításkor 4 darabra tört, a kockázáskor is repedezett össze-vissza. Gondoltam, ha tölteni nem tudom, akkor rárózsázom a krémet, így falatkák lesznek.
További morzsa-csata.
Csak hogy érezzem a törődést, a habzsákom is megadta magát, azt hiszem ez a momentum már nem kellett volna az amúgy is kudarcélményen merengő fejemnek. De hogy ez se legyen elég, hát a krémet kinyomtam a zsákból, átapplikáltam a csavaros véget egy másikra, majd krém újratölt, a visszatetriszezett kockákra próbál nyomni, de….
…de a csavaros cső fogta magát, és kirobbant a zsákból magával húzva a krém 2/3-át, rá egyenesen a süti közepére. Na kész, elég volt, vége. Azt hiszem ez már tényleg a sokadik jel arra, hogy ez nem az én sütim, nem az én napom. Mérgemben a többi krémet is mellényomtam, esélytelen lett volna levakarászni a porhanyós morzsakockákról.
Az azért látszik, hogy megkóstolgattuk. A tésztát külön is, a tésztát krémmel, meg persze a krémet csak úgy ujjal. Azt többször is. És megint. Most úgy hever a tálca, hogy a “szűz” sütikockák érintetlenek, a krém lenyalogatva, ahogy csak lehet, a krémes-kockákból még van 2-3 darab. Ha kérdem, hogy “Még valaki?” Akkor ferde szájú, “Ú, kösz, nem, bocsi, elég volt.” Hááát, én megpróbáltam!
Tejszínhabot is vettem, úgy terveztem, hogy mellé tálalom, vagy rajta, vagy nemtom, de ezek után meg sem próbáltam felverni. Lehet, hogy sikerülne, DE NEM MA! 😀
Mónika előtt pedig igazi, pukkedlizős, kalaplengetős hajlongás, amiért képes volt ezt a sütit is abszolválni, méghozzá igencsak ínycsiklandó fotók kíséretében. Hajrá Móni, szuper vagy! 🙂
(és bocsánat, hogy elrontom az összképet, néha ez így jön össze)
Azért remélem Makacska játékára sikerül beneveznem a “Bevállalom!” kategóriában. 🙂
Íme a vers, ami zenés, remélem nem gond! 🙂
100 Folk celsius: Az ebéd
Anyuka látod, tésztát vett,
S hozzá valamit reszelget:
Máris fő a víz, alul ég a tűz.
A sütő ajtaját kitárja:
Nézd, milyen ügyesen csinálja!
Máris ég a tűz, fönn forr már a víz.
Gyerek villa, gyerek kanál,
Gyerek tányér, gyerek pohár,
Gyerek tészta, gyerek leves:
Ülj a székre, legyél szíves!
Készen van már a leves,
Benne tészta, leve-leveles.
Forró még, vigyázz! Fújd meg, jön a gőz!
Ha megetted jön a hús,
Pirosra sült, ropogós.
Harapj egy nagyot! Kérj, ha elfogyott!
Gyerek villa, gyerek kanál,
Gyerek tányér, gyerek pohár,
Gyerek tészta, gyerek leves:
Ülj a székre, legyél szíves!
Itt van a finom süti-sütemény,
Tejszínhabbal tetején.
Benne csokikrém, ne fröcsköld reám!
Ebéd után jól esik,
Lefe-lefeküdni egy kicsit.
A függönyt elhúzom, a mackód elhozom.
Gyerek villa, gyerek kanál,
Gyerek tányér, gyerek pohár,
Gyerek tészta, gyerek leves:
Bújj az ágyba, legyél szíves!
Oh, Kati, köszönöm, hogy elfogadtad, pedig megfordult a fejemben, hogy így nem férek bele a játékba. :/ De most örülök nagyon! 🙂 További jó sütögetést Neked is! 🙂
Dina, jöttem, ha kicsit késve is, és tényleg jó volt olvasni az írásodat:) Én is egy linzer sütivel voltam bajban a Váncza – könyvből, nálam éppen az volt a baj, hogy nem akart az istennek sem omlós lenni:)Köszönöm a nevezést, és a verset is.)
Hú, Márti! Tényleg! 😀 Hihi, újra mosolyogtam egy jót! 🙂 Magammal hoztam a díjat is, köszönöm! :))
Kösziii!! :DD
Mintha csak magamat láttam volna! :-)Megérdemled a “Bevállaltam”-díjat! 🙂 (http://izek-tortak-allatfajtak.blogspot.hu/2011/10/bevallalod-bakik-es-ami-kimaradt.html)
Örülök hogy nem adod fel:))
Nem tudom mit tehetnék hozzá az előttem szólókhoz…:-DDD Így aztán csak az újrázást, a gatyába rázást várom, de nagyon! Hajrá Dina!!!! :)))
Igen, nem ez az első alkalom, hogy ráfaragok, pedig azért a nagy átlaghoz viszonyítva igencsak tapasztaltnak tekintem magam. Arra kinderre kíváncsi lettem volna! 😀 puszka!
Már én elfáradtam, ahogy olvastalak! :DNagyon érdekes gondolatokat vet fel egyébként, amit írtál, azon túl, hogy jókat rötyögtem. Hányszor van úgy, hogy elhasalunk egy-egy szépen megszerkesztett, guszta sütifotótól, és a hozzá tartozó leírástól, aztán, ha a nyálcsorgatást tett is követi, landolhat egy rakat alapanyag a kukában. Én az ún. Kinder tejszelet nevű “csodával” jártam így a közelmúltban. Több elismert gasztroblogger is méltatta a blogján, én meg nem értettem az egészet, mert semmit nem változtattam a recepten, ehhez képest kifejezetten rossz lett. Ez volt az egyetlen olyan süti karácsonykor, ami megmaradt és ki kellett dobni. 🙁 Ízetlen, gumis vacak… 😛
Igen, fura volt nagyon, hogy csak zsír, és ilyen sok, hogy sütőpor, meg hogy 2 azaz kettő egész tojás, hogy a cukorról ne is szóljak, de úgy voltam vele, hogy ki vagyok én, hogy megvétózzak egy Vánczát, aki céggé nőtte ki magát? Hát hogy merek én megkérdőjelezni egy hírességet? 🙂 Úgy voltam vele, hogy biztos én vagyok béna, ha nem tudom elképzelni sem. És igazam lett, tényleg béna vagyok, de a recept sem hibamentes! 😀
Az okos ember tanul a saját kárából. Hány, de hány receptet követtem anno szóról szóra én is és nem, az Istennek se lett ugyanaz! Átérzem a helyzetet, reméljük a fincsi csokikrém kárpótolt kicsit 😉
Dehogy sovány Marisz! 😀 Én is csak abban a pillanatban bosszankodok, egyébként meg kár a gőzért, tapasztalatnak kitűnő, és különben is, el fog fogyni, ahogy nézem, mert csak-csak rájárunk. 🙂 Novellapályázat? 😀 Majd pont a kétbalkezes konyhatündért fogják fölfedezni… 😀
Elhiszem, hogy finom! Főleg hogy azóta szétkentük, amennyire lehet a tészta tetején a krémet, és betettük a hűtőbe. (sosem dobok ki semmit, csak ha mondjuk szénfekete…) bizony, ahogy térül-fordul a család, be-benyúlkál a hűtőbe, és letöredez egy picit belőle. Mert még így is eteti magát. Pedig mindannyiszor megjegyzik, hogy kár a tésztáért….szóval újrázok! Nem adom fel! És köszi! 🙂
Igen, furi dolgokat talál az ember lánya, bár nem tudhatjuk, hogy cirka 70-80 évvel ezelőtt mekkora volt egy átlagos tojás, hogy hány gramm volt egy csomag sütőpor,, hogy milyen sikértartalommal bírt a búzaliszt, hogy mennyi is egy szelet csokoládé. Na pont ezért írja Móni nagy lendülettel a Váncza projekt blogot, amit ki is egészít a tapasztalataival. Ráfér a könyvre, tökéletesen egyetértünk. :))
Hájrázunk, és fejben már újrázunk, ezt muszáj gatyába rázni! :))
A férjem azt hitte, vicceket olvasok – hangosn derültem olvasáskor.Talán valami novella pályázatra is benevezhetnél ezzel a bejegyzéssel.Hát igen, én is jártam már hasonlóan. Akkor bosszantó volt, de későbbről visszatekintve kacagtató élmény.Sovány vigasz?
Jaj de sajnálom ,hogy nem sikerült, pedig hidd el a süti tényleg finom:)Én pont így jártam a 340. szentjánoskenyér-tortánál, bűn rossz lett a kukába végezte.326. habdísznél is hasonlóan jártam az első adag szintén a kukába végezte és második nekifutásra tökéletes lett. Miért nem tudom ,hisz mindet ugyan úgy csináltam.Remélem azért nem adod fel ,hisz van még egy jó pár recept a könyvben!Köszönöm hogy sütöttél és hogy meg osztottad a tapasztalataidat is!
Ne haragudj, de olyan jókat mosolyogtam az írásodon. Egyébként ez a Váncza könyv nekem is meg van, de sok rossz recept van benne, elég sok bizony átalakításra szorul, mert olvasatra elkészíthetetlen. Én is jártam már így, ahogy most Te, csak abban az időben nem fotózgattam. Na meg nálam a kukában végezte, mert én olyan vagyok, ha valami nem jó, azonnal megy a kukába.
Ismét hozod magadat……..én meg halálra röhögöm magamat. No nem rajtad, csak olyan dezsavú érzés kapott el közben. Hajrá Móni és Dina!