Dina világa

Miszter Dobbi, azaz csepp kutya torta / Doggie cake

Mercinek készült ez a meglepi, kedvenc kutyuskája alakját vette fel ez az ostyás-törökmogyorós csokoládétorta, legalábbis nagyon-nagyon igyekeztem. 🙂 
Tudni kell a kis csöppségről, (mármint a valódi kutyusról), hogy kajla az a nagy füle, és nagyon szeret pihengetve napfürdőzni. Ez volt az alap kép, az inspiráció az alkotáshoz:

Első párnám volt, amit tortából, és hát hagy kívánnivalót. Azt hittem, majd a sarkakat jobban ki tudom alakítani, meg most már tudom, hogy inkább nagyobb, de laposabb alak jobban néz ki, és hogy a textil-mintázatot erősebben bele kell nyomni. Ismét új tapasztalatokat szereztem, legalább ez nyugtat. 🙂

Dobbi teste igazi minitorta, a feje és háta domborulata puncsmassza, amit a leeső piskótából gyúrtam csokikrémmel, rummal és kávéval. A torta tölteléke főzött csokoládékrém kevés törökmogyoróval “fűszerezve” (Merci nem csípi a mogyorós csokit, mégis bele akartuk csempészni azt a finom ízt), valamint zúzott, tördelt ostyadarabokkal is megspékeltem, remélem nem ázott nagyon át, mire kóstolásra került sor. 🙂
Igazából a feje is aggat, nem sikerült azt a formát hoznom, amit kellett volna, tény, hogy lejjebb hajlott, mint eredetileg, így az orrhát domborúbb, és valahogy nem olyan, mint szerettem volna…(sóhaj).
A festés pedig…hát az minden, csak nem profi. Szénporral ez a max, amit ki tudtam hozni, a cserszín nagyjából megvan, de inkább hagyjuk. Dühös vagyok, hogy képtelen vagyok eljutni egy tisztességes cukrász nagykerbe bevásárolni alaposan. Rendelni nem fogok, mert több dolog is kell, egy oldalon sosem találom meg mind együtt, a postaköltség meg úgy már sok, ha 4 helyről szerzi be az ember a cuccait… felajánlásokat azzal kapcsolatban, hogy valaki meglepiből elvisz egy Bp.-i vagy egyéb városban lévő cuki nagykerbe, rászán fél napot, míg kedvemre kinézelődöm magam, aztán segít bepakolni és haza is hoz, ráadásul olyan napon, amikor nem dolgozom és a hely is nyitva, szóval ha megszületett ez az ember, kérem kommentben jelentkezzen! 😀
Miszter Dobbi pedig hála a jó égnek nagy örömet okozott minden hisztim ellenére, aminek tényleg és igazán nagyon örülök, és meg vagyok hatva, hogy ilyen pozitív visszhangot szült a dolog. 🙂 
Mercikém nagyon Boldog Szülinapot! :))

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Hankka says:

    Tündéri! 🙂 És szerintem bármit is mondasz, profi munka, nagyon-nagyon ügyes vagy! 🙂

  2. Hát ez az, hogy nem is tacsi, hanem pincser, csak az enyém feje lett tacskós! 😀 De már kezdek megbarátkozni vele, meg különben is örültek neki nagyon, és ez a lényeg! :))) (k)

  3. Pixie Pie says:

    Jajj, de kis cukker tacsi! Megzabálom! Tündéri aranyos lett a torta! Nekem direkt tetszik, hogy nem akartad mindenáron élethűre csinálni, így sokkal egyedibb és aranyosabb! :>)

  4. Millye says:

    Hihetetlenül édes lett ez a kutyus! 🙂 Akármit is mondasz, nagyon szépen megcsináltad! 🙂

  5. Szia! Köszi! 🙂 A füle is marcipán, csak a fül felső része picit vastagabbra van hagyva, amiben egy fogpiszkáló a merevítés. A feje marcipánnal burkolt puncsmassza, a testén a nyak is puncsmasszával van kialakítva, csakúgy, mint a comb és a lábacskák, még burkolás előtt. Aztán két hosszabb nyárs került a nyakba egészen mélyre, és annyira állt ki, hogy épp ne szúrja át a fejet. Erre húztam rá. Azért kettő, kb. egy ujjnyira egymástól, hogy ne forogjon, stabilabb legyen. Remélem segítettem vele! 🙂

  6. teller-cake says:

    Egyik kutyus cukibb mint a másik ez tény! :)) Nekem nagyon teszik a tortád, imádom a kajla füleit és azt a finom mosolyt a pofikáján, a résnyire zárt szemhéj alól való kikukucskálásról nem is szólva….imádom! – ez a nagy helyzet!!! 🙂

  7. szia, nagyon remek a torta, a füle miből van hogy így megáll és a feje megvan támasztva?


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!