Orosz krémtorta |
Aztán a tervezett virágokat valahogy patkó alakba kellett hozni, erre is készült nagyjábóli skicc.
Végül csak kialakult a végleges verzió, ennek csak a bal oldalát rajzoltam szabad kézzel, a jobb oldalát félbehajtva, az ablaknak támasztva és így átvilágítva másoltam át, így lett szimmetrikus. Ki is színeztem, nehogy elfelejtsem, melyik színt hova tervezem. 🙂
Dee Hamori képes lépésről-lépésre útmutatása alapján álltam neki megmintázni marcipánból a mintát, annyi különbséggel, hogy én a szárakkal kezdtem, és minden virágot rögtön fel is tettem, nehogy megszikkadva eltörjön, vagy szétessen. Végül azt hiszem megszületett a jelenlegi legkedvesebb tortám, tudom, hogy mindig ezt mondom, de most tényleg én is elfogadnám. 😀
Az már külön sztori, hogy hogyan sikerült eljuttatni a mamihoz, hosszú órák alatt sikerült eljutni hozzá, de az a lényeg, hogy ott voltunk. Nagyon örült nekünk, amikor pedig a tortát meglátta, le is ült döbbenetében, annyira meghatódott. Ennél szívmelengetőbb érzés nekem nem is kell, ezért csinálom, ezért a mosolyért, olyan jó volt látni az arcán. :)) Még sok-sok szép születésnapot kívánok! :))
Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! 🙂 Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!
Mindent koszonoooooook Tenyleg orult a mamusom,,,,,,Tortabosziii
Gyönyörű lett 🙂 Igazán nagyon ügyesen elkészítetted!
Gyönyörű lett a torta! Nem csodálom, hogy ennyire örültek neki 🙂 🙂
Csudiszép! …csak ámulok 🙂 Nagyon ügyes vagy!!!
Ennél kalocsaibb már nem is lehetne…. :-DDD Gyönyörű, hiába, a név kötelez! 😉
Nem is vártam Tőled mást, csak maximalista és profi tortát ismét! Valóban ezek a mosolyok a leges-legjobbak amit kaphatunk a sok-sok óra torta felett töltött görnyedt munkáért!!
Dina, ez csodálatos!!!
Hihetetlenul tetszik! Gratulalok pusza Dee
Nagyon orulok, hogy hasznat vetted, es fantasztikusan kivitelzted!!!!
Dina, le a kalappal! Ez fenomenális! 🙂
Milyen gyönyörű kis történet és a nagymaminak ideális egy ilyen kalocsai mintás torta. Nagyon szép lett Dina! 🙂 Hmmm… a nagymamák olyan édesen tudnak mosolyogni. 🙂