Szerették volna, ha az ennél a fajtánál elterjedt fotókon látható, tipikus hanyattgömbölödő sünit mutatom meg, a nagy lapát füleivel, szóval a rendesen álló, hátukon meredő tüskés egész torták kiestek az inspiráció pixiséből. Az is megoldhatatlannak tűnt, hogy maga a süni legyen így a torta, ezt a formát nem mertem bevállalni puha piskóta és sok főzött krém együtteséből. Így alakult, hogy apró rétet szimbolizáltam a tortából, a süni pedig puncsgolyó masszából készült. Harmadszorra sikerült is…nagyjából.
Először túl lágy volt a massza, a süni elterült, elformátlanodott. Másodjára a marcipán makacsolta meg magát, sokkal szörmésebbre képzeltem ugyanis, de augusztus lévén (a legpocsékabb marcipánozós időszak, meleg, párás levegő, törik, szikkad, szőrmét ne akarjál) félúton feladtam, így jött a harmadik verzió. A pocak maradt sima, karcolt, enyhén festett, a háton betámadott a kisolló. Lehetne sokkal-sokkal kidolgozottabb, most már látom, hol hibáztam, de nekem kedves darab.
Főleg, hogy barátnőm lelkesen mesélte, hogy fia senkinek nem engedte, hogy hozzányúljon, a másnapi utazáskor óvatosan becsomagolva a kezében vitte, mert ez az ő sünije. :))
Az alma volt még szívem csücske, már réges-régen ki akartam próbálni a cukrászsulik elmaradhatatlan marcipángyümölcsét, jelentem, sikerült! 🙂
Boldog Szülinapot Dini! 🙂
Jaj, megvan, mit felejtettem el eddig leírni! 🙂 Hogy inspirációt Zalai Klári zseniális sünitortájából merítettem, amivel még aranyérmet is nyert egy versenyen. Köszi Klári! 🙂
Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! 🙂
Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!
Cuki kis süni! 🙂
Milyen édes a süni, nagyon tetszik! 🙂 Ügyes vagy!
Szerintem az ég világon semmi baj nincs ezzel az édes sünivel, sőt, nagyon-nagyon aranyos lett! 🙂 Én sem adtam volna ki a kezemből! 🙂
Nagyon cukira sikeredett 😀
Hát ez annyira édes lett 🙂 Ügyes vagy Dina 🙂
Egyemmeg, de cuki 🙂
Nagyon aranyos!!!!