Dina világa

Autós torta

Kolléganőm élete értelme, a 4 éves kis prücsök jeles naphoz ért, ezért jeles tortát kapott, tele volt autójelekkel! 😀 Mert nagy kedvencei a négykerekű masinériák, jártában-keltében hangosan sorolja méretre, árra,  népszerűségre való tekintet nélkül (ő még nyilván nem ezek szerint értékel dolgokat, észreveszi tehát mindegyik szépségét a maga nemében) így valahogy: Úúú, nézd, anya, egy opel! Ott meg egy merci! És nézd, ott megy egy trabant! Úúú! 
Arról volt tehát szó, hogy minél több logó legyen a tortán, hiszen szinte kivétel nélkül mindegyiket ismeri. Sokat tanakodtunk, hogy mégis mennyi, és milyen, végül Bazsi döntött tudtán kívül, ugyanis anyukája megkérte, hogy csak úgy fejből kezdje el felsorolni a kedvenc autóit. A kapásból felsoroltak közül felírtuk az első nyolcat, ezek kerültek fel a tortára. 🙂
A négyzet alakú piskóta sarkait levágtam, és összeforgatva a levágott részekből lett a pici emelvény. Így minden oldalra kerülhetett egy-egy jel. Talán 3 cm-esek voltak, vékony tűecsettel festegettem őket, és kimondottan élveztem, olyan jó kis szöszmötölős meló, de megéri nagyon. 🙂

A mercié véletlen kimaradt a fotózásból, de az első fotón talán látszik az is.

Az egész torta főzött csokikrémmel lett betöltve, marcipánnal burkolva, és a pici díszek is marcipánból készültek.

Nagyon Sok Boldog Szülinapot még Bazsi! 🙂

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! 🙂

 https://www.facebook.com/pages/Dina-vil%C3%A1ga-tort%C3%A1k-s%C3%BCtik/198016146952133?ref=hl

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

 https://www.facebook.com/groups/177604679101465/

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Millye says:

    Nagyon jó lett ez a torta! Az ünnepelt is boldog amint látom 🙂

  2. Pixie Pie says:

    Ez nagyon klassz és látványos lett!

  3. Csigabige says:

    De jól néz ki! Látom sikerült örömet okoznod vele! 🙂

  4. A torta nagyon szép lett ! Súgva jegyzem meg-Tejszínhabbal egyetértek, én se tudom megszokni ezt a fajta nagyon dinamikus stílust. Isten éltesse Bazsit 🙂

  5. Dehogy haragszom, Haboska! 🙂 Kicsit szokni kell, és kevésbé otthonos, ez igaz, viszont ott van mindegyik bejegyzésem szépen sorban, mindegyik hátán a bejegyzés neve. Hamar megszokja az ember, amint elmúlt a szédülése. 😀 Próbaidőn van egy picit, még keresem a véglegest. Mindenképpen köszönöm a visszajelzést, számítani fog a mérlegelésnél, nagyon is! 🙂

  6. Nagyon vagesz a torta! Viszont – ha nem haragszol – a régebbi dizájn a blogon nekem jobban tetszett. Ezek a forgó képek nekem nehezen átláthatók 😛

  7. Mekkora sztori! 😀 Frankón jó fej kiscsajod van! 😀 (nem esett messze az alma ;))

  8. teller-cake says:

    :))) Képzeld, az én két kislányom ( 3 és 6 évesek) is tud egy csomó autójelet, az apjuk nyáron megfertőzte őket ezzel a zsúfolt strand-parkolókban! A múltkor a nagyobbikért a délutáni táncra barátnőm férje ment, Veronika ismerte ugyan de nem nagyon beszélgetett vele még soha. Gyanakodva nézegette Balázst, aki meg gondolta: “Jesszusom, hogy néz ez a lány, lehet hogy haza sem jön velem…” Mire Veronika megkérdezte: “Milyen autód van?? >:( ” “Kék..” “De milyen márkájú?? >:( ” “Ford” “Akkor jó!” És innentől kedves volt vele…. :-DDD


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!