Barátnőm kicsi lányának készült egy pillangó, aminél nagyon berezeltem. Nagyon sok képet végignéztem, de egyik sem nyerte el a tetszésemet. Szerettem volna, ha valóban szárny alakú a szárnya, és semmiképp nem akartam vajkrémpöttyöket. Ami még külön zavar, ha hatalmas tésztából bődületes anyagveszteséggel faragnak ki tortát. Nem tudom miért, de erre nem visz rá a lélek, meg különben is, inkább egyék meg, amit levágnék! 🙂
Szóval tervezgettem sokat, egy papírból kivágtam egy tortaméretű kört, és elkezdtem firkálni, vagdosni, hogy a lehető legszebb, lehető leganyagtakarékosabb alak jöjjön ki. Végül megszületett a mű:
Erre nagyon büszke voltam, és vagyok is a mai napig. Rögtönöztem egy gyors tervrajzot, remélem így jól látszik majd.
A test két felét krémmel összeragasztva tettem középre, a szárnyakat külön vontam be, majd egy tálcán összetetriszeztem őket, a fej egy kis golyónyi marcipán volt. Nagyon jól sikerült kis pille lett. Aztán ennek is lett nagytesója:
A krém pedig citromos túrókrém volt, ami ugyanúgy a főzött alappal nyitott, csak a citrom héját belereszeltem a habos margarinba, plusz 2 zacsi vaníliás cukor, és 50 dkg túró.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: