Póni torta

   Lili 9. szülinapjára nem akartam készülni csinnadrattával. Kicsit besokalltam, hogy folyton 2-3 nap a konyhában azért, hogy 1-2 óra alatt vége is legyen az egésznek. Nem is igazán lehetett összetrombitálni a családot, volt ki délelőttös, volt ki délutános volt, volt ki el sem jött volna, szóval akkor úgy döntöttem, most nem nagycsaládos retye-rutya lesz, csak mi négyen. A Csodák palotájába készültünk már réges-régen, így beütemeztük arra a hétvégére, ez volt az ajándékunk. Ezt Lilivel meg is beszéltük előre.  

    2 nappal az esemény előtt odasomfordált kicsi lányom, hatalmas boci szemekkel, hogy: -Anyuci akkor tortám sem lesz olyan igazis??? – hát erre mit tudna felelni egy érző szívű anya???

    -Nem kicsim, hisz megbeszéltük, de ha ennyire tortázni szeretnél, akkor segíthetnél, készülnöm kell eggyel, és fogalmam sincs, milyen legyen. Veled egykorú lánykának lesz, szerinted minek örülne?

    – Miért ne lenne pónis? Vagy szivárványos? Vagy tündéres? És ha vízesés lenne??? -röpködtek azonnal az ötletei.

    -Hát jó, álljunk neki, aztán majd kialakul!

    Megsütöttük a tésztát, kettőt, mert miért is ne lenne rögtön emeletes? 😀 A krémnél gondolkodás nélkül a Dinellára szavazott, azaz a mogyorós csokikrémre, és buzgón kóstolgatta a készülő krémet, közben utasítgatott: -Még egy kis cukrot elbírna…szerintem. – ám legyen :)))

    Betöltöttük a szép nagy tortát, és betettük a hűtőbe. Közben mandulát szemezgettünk, készséggel nyomkorászta őket a bőrükből. Amikor kész lett a marcipán, nekiálltunk a szivárványnak. Ehhez egy pici poharat tettünk egy kicsi, sütőpapíros tálcára, kicsi kígyókat sodortunk a begyúrt színekből, és egymás mellé a pohárka köré kanyarítottuk őket. Először a lila, majd kék, aztán zöld, sárga, narancs, végül piros. Kicsit lelapogattam kézzel a kígyókat, hogy egymáshoz tapadjanak. A végüket egyenesre vágtam, és hagytuk, hogy megszikkadjon kicsit a mű. (Ventillátor a nyár közepén csodákra képes.)

    Őszinte leszek, abszolúte nulla ingerenciám volt lovakat, meg tündért kialakítani marciból, hát leszaladtunk a sarki játékboltba, és megvettük őket, azok tehát műanyagból vannak. (Azóta is játék-kelléktárunk becses darabjai.)

    

    A lehűlt tortát bevontuk zöld marcipánnal, középre kék habcsókmasszából vízesés, rajta pici híd (félbevágott üdítős flakon egy darabja marcipánnal bevonva), azon a tündérke. Aprócska virágocskák, pacik, a víz habja, egyebek, apró-cseprő bigyuszok. Végül hurkapálcán hátul napocska, csillagok.

    Aztán hátralépve csodálgattuk közös művünket. -Tetszik? – kérdeztem.

    -Nagyon!!! Bárcsak az enyém lenne….-tette hozzá kicsit elszontyolodva.

    -Sose ilyen gyorsan kívánságod nem teljesült még! – feleltem kaján vigyorral.

Először csak bámult rám tágra nyílt szemmel, majd egyre szélesedőbb vigyorral a nyakamba ugrott: -Jajj, anya, te olyan izé vagy! Annyira köszönöm! :DDD

    Aztán a Csodák palotája sem maradt el, később, vasárnap pedig mégis összejött a családi buli Baracson, a sógornőméknél, és még bográcsoztunk is. A torta pedig mennyei lett, ami nem csoda ilyen profi kiskukta mellett. :)))