Kalocsai torta

Orosz krémtorta
Hű, ez kalandos volt. 🙂 Mindjárt mesélem is. Egy általános iskolai osztálytársam keresett meg, aki most Görögországban él, hogy nagyija szülinapjára meglepetést szervezzen. Minden átbeszéltünk, milyen torta, hogyan, meg virág is kell, rózsa, kosárban, szóval leszerveztünk és átbeszéltünk mindent. Majdnem. 
Kezdem az elején. Megdumáltuk, hogy orosz krémtorta legyen, és hogy kalocsai mintás. Ez nálam azért poén, mert a vezetéknevem ez, Kalocsai, így aztán fura is, hogy ez életem első ilyen mintájú tortája. :)) Szóval nekiestem az interneten található mintáknak, végül maradtam a fiókomban lapuló két retro terítőnél, azokról próbáltam megtanulni, hogyan is néz ki valójában, és hogy mit kell róla tudni.
 
Tudtam, hogy olyasmit szeretnék, mint a jobb oldali terítőn, de a központi virág rózsa kell, hogy legyen, meg nem is akartam totál átkoppintani. Viszont ezek a rózsák nem igazán jöttek be, így a képek közt kutatva, és átnézve ezret megterveztem a sajátomat, szóval szó nem érheti a ház elejét, ez Kalocsai. 😀
Neki is estem kézzel a rajzolgatásnak, az első lapok borzalmasak, de végül azt hiszem megtaláltam a nekem is tetsző központi virágot.

 Aztán a tervezett virágokat valahogy patkó alakba kellett hozni, erre is készült nagyjábóli skicc.

Végül csak kialakult a végleges verzió, ennek csak a bal oldalát rajzoltam szabad kézzel, a jobb oldalát félbehajtva, az ablaknak támasztva és így átvilágítva másoltam át, így lett szimmetrikus. Ki is színeztem, nehogy elfelejtsem, melyik színt hova tervezem. 🙂

Dee Hamori képes lépésről-lépésre útmutatása alapján álltam neki megmintázni marcipánból a mintát, annyi különbséggel, hogy én a szárakkal kezdtem, és minden virágot rögtön fel is tettem, nehogy megszikkadva eltörjön, vagy szétessen. Végül azt hiszem megszületett a jelenlegi legkedvesebb tortám, tudom, hogy mindig ezt mondom, de most tényleg én is elfogadnám. 😀

Az már külön sztori, hogy hogyan sikerült eljuttatni a mamihoz, hosszú órák alatt sikerült eljutni hozzá, de az a lényeg, hogy ott voltunk. Nagyon örült nekünk, amikor pedig a tortát meglátta, le is ült döbbenetében, annyira meghatódott. Ennél szívmelengetőbb érzés nekem nem is kell, ezért csinálom, ezért a mosolyért, olyan jó volt látni az arcán. :)) Még sok-sok szép születésnapot kívánok! :))

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! 🙂  Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Tovább a blogra »