Dina világa

Zongora torta / Piano cake

Fehér csokoládés krém
 Egy nagyon különleges és szép kérést kaptam. Akár hiszitek, akár nem, ez egy “nagykorúsági” torta. 🙂
Először csak egy üzenetet kaptam kérdés formájában, hogy zongora tortát tudok-e készíteni. Azonmód ültem a gép elé, és előkerestem kismillió fázisfotót, állványok, lábak, belső felépítés, nyitott felső lap, arányok, méretek keringtek a szemem előtt, végül visszaírtam, hogy igen, felkészültem a feladatra. Mire közölte, hogy oké, ez tök jó, de neki pianínó kell, a barna, álló, és ha lehet fehér csokoládés krémmel töltve.

Jahogy. Uppsz, keresés újra, ám úgy látszik, hogy ez a keményebb dió, vagy csak nem olyan elterjedt, szóval az égvilágon semmit nem találtam, be kellett érnem az igazi pianínókról készült fotókkal. Az igazi problémát a billentyűzet okozza, hiszen csak úgy kilóg a testből, először fogalmam nem volt, hogyan kivitelezzem.
De megoldódott, úgy vettem, hogy két kisebb négyszögletes torta egymás felett, kettejük közt meg egy fóliával bevont, kilógó kartonlap, amire fel lehetett építeni a klaviatúrát. 
Marcipán billentyűk, extra pici ujjakhoz
Annyira elkapott a láz, hogy semmivel nem tudtam foglalkozni, csakis a tortával, kész szenvedés volt kivárni egy-egy fázis végén, hogy a hűtőben visszahűljön, de most nagyon tetszik a végeredmény! 🙂 A kedvenc részletem a billentyűzet, ugye mondtam én, hogy a matek mindenütt ott van! 😀 Egy-egy billentyű egész pontosan 5 mm, ha fehér, és 4 mm, ha fekete, itt a tortán. (Pixie, köszi, igen, elírtam! 😀 )

 Nagyon élveztem, remélem sikerült örömet okoznom vele a Művésznek! :)) Boldog Szülinapot! 🙂

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! 🙂

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. marisz57 says:

    Leülnék egy szonátát eljátszani, de sajnos nem tudok zongorázni….szerintem is minden lényegeset elmondtak az előttem szólók. Ez a torta minden tekintetben leg… leg…leg…!

  2. Sasó says:

    Drágám, mindent leírtak az előttem szólók 🙂 Szuper vagy és szuper lett! (h)

  3. PiciJuci says:

    Dina, ez a művészet valóban. Nagyon eltaláltad az egészet….én nem mernék belevágni az tuti.

  4. Dina says:

    Ó, köszönöm szépen! 😀 Csokoládét az öltözőmbe kérem, a virágot helyben fogyasztom! Ööö…jah, de mégis. 😀 😉 Imádás van!

  5. teller-cake says:

    Kedvem lenne eljátszani rajta a Szamárindulót…. 😀 Aztán meg felfalni! 😉 Elképesztő, fantasztikus és gyönyörű, na és Dinás! Kihagytam valamit?….Nem!!! 🙂

  6. Ági says:

    De ügyes vagy! Szuper lett! 🙂

  7. Csigabige says:

    Ez aztán nagyon szép lett! Elképesztő, hogy mennyire hasonlít! 🙂

  8. tejszínhab says:

    Leborulok nagyságod előtt, ez elképesztően jó lett 😉

  9. Köszi, Pixie! Igen, elírtam, én a tortán látható méreteket akartam írni, ám a valós, és centiméter alapú számok kerültek fel. Javítottam! :)))

  10. Pixie Pie says:

    Hát Dinus, le a kalappal! Ez nem semmi meló lehetett. Nagyon szépen megcsináltad! De szerintem a billentyűknél centimétert akartál írni, nem millimétert 😉

  11. Ééés, még mindig követek el hibákat! 😀 Majd ha már nem, akkor aláírom, és büszkén viselem a címet, jó? 😀

  12. Basszus Dina!!!!! Tudtam, hogy zseni vagy, de ennyire??????? Elképesztően szenzációs lett 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!