Dina világa

Almás csigamuffin

 Szofikánál láttam meg ezt a nagyszerű süteményt, amit rögtön másnap el is készítettem. A recept hibátlan, a végeredmény ugyanolyan, mint amit várunk tőle. Egyszerűen mennyei. 🙂

Húgomék jöttek át még az ominózus szánkózás előtti hétvégén, arra az alkalomra készült el. Mit ne mondjak, a tartalmas ebéd után már moccanni is alig bírtunk, de ezek a gyönyörűségek ott vigyorogtak az asztal közepén, és nem bírtuk megállni, hogy ne majszoljunk belőle. 😀

Egyetlen apró hibája van, mégpedig az, hogy a muffinpapír nagyon erősen ragaszkodik a helyéhez, apró cafatkákban tudtuk csak leszedni róla, így (mivel 24 darab lett), a  második körben papír nélkül, csak a kiolajozott muffinformában sült, és úgy már tényleg tökéletes volt.

A recept 24 darabhoz:

50 dkg liszt
8 dkg porcukor
8 dkg puha vaj
1 egész tojás
1 tojás sárgája
2 dl tej
4 dkg friss élesztő

Töltelék:

2 nagy alma
1 teáskanál citromlé
1/2 doboz Philadelphia krémsajt
cukor, fahéj, szerecsendió ízlés szerint

Máz:
az alma leve
porcukor

A lisztet nagy tálba szitáljuk, közepébe egy mélyedést készítünk, ide kerül a morzsolt élesztő, a cukor, tej, és az olvasztott, de nem forró vaj, illetve a tojások. Alaposan kidolgozzuk, de nem gyúrjuk, nem fojtjuk meg, csak határozott mozdulatokkal selymes tésztát dagasztunk belőle. Két cipóba osztjuk, letakarva 1 órát pihenni hagyjuk.

Az almát lereszeljük, a citromlével meglocsolva állni hagyjuk.

Az egyik cipóból téglalapot nyújtunk, olyan 20 x 25 centiméteres nagyságút. Megkenjük egy jó evőkanálnyi krémsajttal, a reszelt alma felét jól kicsavarva eloszlatjuk rajta (a levét felfogjuk a mázhoz), majd ízlés szerint cukorral, fahéjjal, szerecsendióval szórjuk meg. Most szorosan feltekerjük, éles késsel 12 darabra vágjuk, és a kiolajozott muffinformába, vagy ha van, szilikonos muffinkapszlikba tesszük. Jó negyed órát még hagyjuk észhez térni. (A legegyszerűbb a felezős módszer, hogy minden csiga egyforma nagyságú legyen: a kész rudat először félbevágjuk, majd a feleket is félbe, az így kapott kisebb rudakat 3-3 darabra, így pont egyforma 12 darab csigát kapunk.)

Előmelegített 160°C-os sütőbe toljuk, úgy, hogy alulra kerüljön egy vízzel teli kisebb tepsi, majd jó fél órát adunk neki, hogy alaposan átsüljön. Mikor már szép aranyszínű, kivehetjük. Most jöhet a második cipó, amivel ugyanígy járunk el.

A mázhoz kb. egy bögrényi porcukrot elkeverünk annyi felfogott almalével, hogy szép sűrű mázat kapjunk, azt a kisült muffinokra azonnal rácsorgatjuk, így gyorsan rá is szikkad, ahogy hűl a sütemény.

Jó étvágyat!

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! 🙂 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Hankka says:

    Érzem is az illatukat, nagyon-nagyon finom! 🙂

  2. teller-cake says:

    Nincs olyan ebéd ami után le nem tudnám küldeni még! Csábítás felső fokon! 🙂

  3. Szofi says:

    Szuper, csodásak lettek 🙂

  4. tejszínhab says:

    Nagyon kacsingatnak felém is 🙂

  5. Csigabige says:

    Csodaszépek lettek a tieid is! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!