Dina világa

Kapucíner házilag

Mindig is szerettem az igazi kapucíner szeletet, egyszerre volt omlós, kávés, krémesen lágy tejszínízű, és kesernyés. Szóval izgalmas és mennyei…volt. Régen. Aztán jöttek a nagy cégváltások, desing változás, receptúra váltás, és persze méretcsökkenés, ami után a jól ismert kedvenc már nem volt omlós, sőt, inkább gumiszerű, kevésbé volt kávés, viszont már a marcipán nyomát sem lehetett felfedezni benne, de még a bevonat is hajszálvékonnyá vált. El is maradt, azóta nem vettem, csak ha már nagyon kívántam, és minden egyes alkalommal megfogadtam, hogy soha többé.
Ági, a Konyhán innen, kerten túl blog írója a házigazdája az új SAD fordulónak, aminek a gasztroajándék a témája. Ezen merengtem, kitaláltam sok apróságot, aztán elvetettem, jött másik, majd azt is sutba vágtam. Végül mégiscsak megszületett az ötlet. 🙂
Kapucíner lett. De nem akartam kockákat, sem szeletet, és szerettem volna egy kis csavart bele. Tehát feltekertem. 😀 Na jó, kezdjük az elejéről. 🙂
Kapucíner csemege
100 g hántolt, darált mandula
100 g porcukor
forró víz pár csepp
20 g tejpor
20 g instant jó minőségű kávépor
100 g étcsokoládé
A mandulát a porcukorral és kiskanálnyi forró vízzel addig gyötörjük erősen gyúrva, míg összeáll. A mandula szemcséiből kipréselődő mandulaolaj lesz az összetartó erő, szóval tényleg csak kevés víz kell, inkább nyújtófával hengereljük a pulton, vagy erős markúak gyúrhatják is, össze fog állni. Ha végképp száraznak ítéljük, nedvesítsük be  a kezünket, és gyúrjuk tovább. Macerásnak hangzik, de ez csak pár perc, tényleg.
Ha megvan, vegyük ketté, egyik felébe gyúrjuk bele a tejport, és pici vizet még, ha kell, a másikba az instant kávét. Nyújtsuk ki a fehér lapot, lehetőleg téglalap formájúra, 2-3 mm-es vastagságúra.
Nyújtsuk ki a kávésat is, kb. ugyanakkorára, majd tegyük a fehér lapra. Szorosan tekerjük fel, és sodorva alakítsuk 3 cm átmérőjű, egyenletes hengerré. Most tegyük a hűtőbe picit dermedni, ha van időnk, így szebben lehet szeletelni. Ha nincs, vagy sietünk, azonmód vágjuk éles késsel 1 centis vastagságú csigákra. Kézzel alakítgathatunk még a formáján, hogy szép kerek legyen.
Gőz fölött melegítsük fel a csokoládét kis tálkában, majd mártsuk bele a korongokat. Sütőpapírral fedett tálcára, vagy rácsra téve hagyjuk megdermedni a bevonatot. Dermedés előtt díszíthetjük kedvünk szerint. 🙂
Amikor beleharaptam, el sem hittem, hogy ez ilyen finom tud lenni. Meglepően jóóóó lett! 😀 Szóval, gasztroajándéknak kitűnő választás, minden kávékedvelő ó-kapucíner rajongó kedvence lehet. 🙂

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! 🙂

 https://www.facebook.com/pages/Dina-vil%C3%A1ga-tort%C3%A1k-s%C3%BCtik/198016146952133?ref=hl

 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

 https://www.facebook.com/groups/177604679101465/

 

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Anonymous says:

    A tejpor helyett estleg lehet valami mást használni?? 🙂

  2. Remek ötlet, köszönöm 🙂 Majd megírom, milyen lett az eredmény! 🙂

  3. Kedves Sagitta! Hű, ez jó kérdés, lehetséges, hogy egyes kávékrémporok nem tartalmaznak tejszármazékot, és velük talán hasonlót el lehet érni. Sajnos ezen a téren nincs tapasztalatom. Egyébként, ha simán kihagyod, akkor egy mennyei kávés-marcipános csemegét kapsz, azért úgyis nagyon fincsi ám! :))

  4. Sagitta says:

    Mit gondolsz, lehetne valahogy laktózmentesíteni? Laktózmentes tejpor egyszerűen nem létezik, pedig nagyon szeretnék ilyet csinálni kedvesemnek :/ Van ötleted, mivel lehetne helyettesíteni?

  5. Dehogynem, csak általában a bolti marcipánok háromszorosak, azaz egységnyi mandulához háromszoros mennyiségű cukor kerül. 50%-os, azaz csemege marcipánt igen ritkán kapni, és akkor meg arany árban mérik többnyire, szóval nekem jobb így, olcsóbb, gyorsabb, de természetesen működik készen kaphatóval is. 🙂 Igen, lehet, hogy a neszkávé erősebb, mint amit én használtam, lehet inkább kijavítom ízlés szerintire. 😛

  6. Cecameca says:

    Hát ez egyszerűen zseniális! Mondom ezt úgy, hogy ragad a konyha, és kettétört a kezem. 🙂 De megcsináltam! Nagggyon finom, köszönet receptért. Kettő kérdésem lenne: nem lehet a mandulagyurmázás helyett natúr marcipánmasszából kiindulni? Bocs, ha hülyeség, végülis nem a gyúrással van gondom (fazekas vagyok, gyúrok foglalkozás körében is 😀 ) csak alkalomadtán ha sürgős ….(mert mondjuk megettük amit ajándéknak szántunk….) A másik kérdés, hogy az én kávés rétegem durva sötét lett, lehet hogy nem erős neszkávéval kellett volna? 🙂

  7. Csigabige says:

    Fantasztikus ajándék ötlet! 🙂 Imádom én is a kapucínert!!! 🙂

  8. Igazi zsíros tejport, nehogy véletlen kávéfehérítő pót izét! 😀 Tudom, nem olcsó, de hidd el, megéri. Mellesleg sokáig eláll, és többek között a raffaellóhoz is kellhet! 😉

  9. marisz57 says:

    Nagyon jó recept! És nem is túl macerás. Milyen tejport vegyek hozzá?

  10. Hankka says:

    Az ó-kapucíner rajongók nevében ezer köszönet, imádtam! 🙂 És úgy látom, imádni is fogom! 🙂

  11. Anett Katona says:

    köszi, akkor nálunk minimum dupla adaggal kell indulni 🙂

  12. Szia! Hű, nem számoltam, kb. 20 darab jött ki belőle. 🙂

  13. Anett Katona says:

    Szia!Ebből a mennyiségből kb. hány korong készíthető?

  14. Ildikó says:

    Ez nagyon szuper, lehetne bonbonhoz miniatürizálni! :d

  15. Isteni 🙂 Már harapnám is 🙂

  16. Lilla Seffer says:

    Ó anyám, ez nem ér, így kora reggel 😀 Gyerekkori nagy kedvencem 😀

  17. Fantasztikus ötletet adtál! 🙂 Csodaszépek!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!