Cukrozott, kandírozott narancshéj

 Játszunk az étellel. Néha színes, csillogó kristályok, néha áttetsző, ragyogó szépségek. Nem mellesleg finomak. És hol roppanós, hol puha állagúak. Karácsony tájékán kötelező. Mivel idén még nem vettem narancsot, feltöltöm a tavalyi képeket, de most már muszáj leírnom, hogyan készítettük anyuval együtt gyerekkorom óta.  Már van gyorsabb verzió, de nekem pont a várakozás tetszik benne, hogy napokig “gondozgattam” az üvegben, mert az az én feladatom volt. 
Percekig képes vagyok gyönyörködni a ragyogó mintákban, annyira kár, hogy ezt egy fotó nem adja vissza. Olyan jó élmény pedig. 🙂
Így készítsünk tehát napfényben életre kelő kristályköveket, akarom mondani cukrozott narancshéjat:
narancs héja 
cukor
víz 
hűtőszekrény
Nem kell egyszerre megpucolni a narancsokat. Amikor eszünk egyet, a héját ne dobjuk ki, kapirgáljuk vagy vágjuk ki belőle a fehér belsőt, és vágjuk tetszőleges formákra, majd befőttesüvegbe gyömöszöljük, hideg vízzel feltöltjük, és irány a hűtő. Következő narancsnál szintúgy, mehet a héja a többi közé. Egy dologra kell figyelni, hogy minden nap a vizet öntsük le a héjakról, és pótoljuk tiszta hideg vízzel újra. Ez volt az én feladatom mindig. 🙂 
3-4 nap ázás után, amikor már szép puhák, majdnem áttetszőek a héjak, kezelésbe vesszük őket. Leöntjük az áztatóvizet, lábasba tesszük, és felöntjük újabb adag tiszta vízzel. Felforraljuk, pár perc lobogva forrás után leszűrjük, lecsepegtetjük, lemérjük. A héjjal megegyező mennyiségű cukorral feltesszük újra a tűzre. Ide már nem kell víz, van a héjban elég.
Nem kell nagy lángon, nem karamellizálni akarjuk. Lassú lángon, néha átkeverve addig játszunk vele, míg a héjak üvegessé válnak, a szirup már habot vet, de még folyik. Ekkor sütőpapíros tálcára borítjuk, és széthúzgáljuk egymástól a darabokat, ne kelljen utólag széttöredezni. A cukor szépen bevonja, néhol fényes máz, máshol kristályos réteg keletkezik rajta. A vastagabb héjak puhák, a vékonyabbak törős-roppanós állagúak lesznek. Ki ezt, ki azt szereti a családban, így mindig vegyesen készül.
Aztán a szirupot elhasználom krémbe, vagy tortatésztába, a héj is gyümölcskenyérben, beigliben, stollenben végzi, már ha marad, mire odakerülök. Kellemes drágakőgyártást! 😀

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! 🙂

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Tovább a blogra »