Újabb fordulóhoz érkezett a Blogkóstoló, ezúttal
Teller-cake a házigazda. Egy kedves újonnan megismert bloggertársamat sorsolta nekem, Csigabigét, akinél meg is találtam azt a desszertet, amit már régen kiszemeltem, de még sosem álltam neki. Bennem élt egy ízkombináció, így hát természetesen átszerkesztettem a receptet arra az ízvilágra, amit régóta dédelgettem fejben. A név is másként él, Csigusznál
Szentgyörgyi palacsinta, én Szent György-hegyi palacsintaként ismerem, főként a bor miatt, hiszen eredetileg nem puding, hanem borsodó fedi a tésztacsigákat. A borról lett elnevezve. :)) (amilyen borom most nekem természetesen nem volt, és csak ezért nem is vettem pont olyat, de azért próbáltam megadni a módját)
Egyúttal Szofikához is jelentkezem a nála futó SAD, azaz
Süss! Alkoss! Díszíts! 19. fordulójára, ahol most a Dió vs. Mák a játék témája. Gondolom egyértelmű, hogy a dió mellett teszem le a voksom. 🙂
Szent György-hegyi palacsinta
Palacsintához:
40 dkg liszt (fele rétesliszt)
3 nagy (vagy 4 kicsi) tojás
nagy csipet só
1/2 dl olaj
2 dl tej
szénsavas ásványvíz / szóda
Töltelék:
30 dkg darált dió
20 dkg finom kristálycukor
Sodó:
5 tojás sárgája
10 dkg cukor
200 ml tejszín
200 ml Szent György-hegyi Rizling (helyett nálam most vörös, de ez lenne az eredeti, ezt változtattam egyedül)
12 dkg vaj (! nem margarin!)
1 tasak vaníliás cukor
Hab:
5 tojás fehérje kemény habbá verve
3 evőkanál házi baracklekvárral.
Palacsintát sütünk a megszokott módon, annyi szódával felengedve a tésztát, hogy vékonyak legyenek, azaz a merőkanalat befedi a massza, de nem túl sűrű. Olajozott palacsintasütőben kijön belőle kb. 30-35 darab. Cukrozott dióval megtöltjük, feltekerjük, majd minden tekercset három felé vágunk, és egymás mellé hőálló tálba vagy kis tepsibe állítjuk.
A sodó anyagait lábasba téve nagyon alacsony lángon sűrűre főzzük, vigyázva, hogy a tojás ne csapódjon ki, óvatosabbak gőz fölött is készíthetik, úgy picivel lassabb, de akkor is folyton keverni kell.
A palacsintákra ráöntjük a kész sodót, kicsit hozzáütögetjük az egészet az asztalhoz, hogy a légbuborékok feljöhessenek, helyükre sodó folyhasson, majd előmelegített 180°C-os sütőben addig sütjük, míg a szósz megköt. Ez nem sok, kb. 10-15 perc. Addig a habot keményre verjük a baracklekvárral, csinos kis halmokat rendezünk rá, és már csak addig sütjük, míg szép színt kap. Én abban a pillanatban elzárom a sütőt, amikor így visszateszem, és a lassan hűlő sütőben 10 perc alatt megtörténik a csoda. Elkészültünk. :))
Most jön a legdurvább rész: meg kell várni, míg kihűl egy kicsit, így ugyanis képtelenség normálisan szeletelni, csúszik-mászik, szétesik a tányéron, de Dina az Dina, persze megpróbálta, és pórul is járt, de ha egyszer egyikünk sem tudott ellenállni az eszméletlen illatoknak?! 😀
A szebb fotók ma reggel, már hűtőben lehűtés után készültek, ám a habon látszik, hogy utálja a szeletelés utáni hűtést, szóval mea culpa. Viszont fenséges, igazi nagymenő desszert, jelen pillanatban lazán leköröz bármit ízben. (és akkor is langyosan a legfinomabb, akárhogy is néz ki. pont. 😀 )
