Dina világa

Mesekönyv torta két kis aprótalpúnak / Storybook cake

Olyan aranyos kérésem volt! 🙂 A lurkó első szülinapja, testvérkéje pedig a hetediket tölti, és igazi hercegnő! 🙂 Szeretik nagyon a meséket, a fiúcska teknősmániás, a kislány rózsaszínpárti, így született az ötlet, és azon a napon tényleg sütött a nap szó szerint is és egyébként is. 🙂

A torta Kinder Bueno ízű, vagyis erre a névre hallgat, szerintem eszméletlen, rogyásig képes vagyok tömni magam vele. 😀
Sütöttem egy mogyorós tésztát a téglalap alakú tepsiben, amit ketté vágtam, mindkét tésztalap belső felét megkentem házi nutellával, kettő közé pedig rétegezve vaníliás és csokis krém került, közöttük kekszréteg, rajtuk pedig mandulamarcipán, ami elengedhetetlen. 🙂
 Mogyorós tészta:

  • 6 tojásfehérje
  • 5 ek cukor
  • 1 ek olaj
  • 2 ek liszt
  • 2 ek zsemlemorzsa
  • 15 dkg darált, sótlan, pörkölt mogyoró
  • 1/2 cs. sütőpor
  • 25 dkg nutella (én házilag készítettem, olcsóbb is, finomabb is: 10 dkg sós mogyorót krémmé darálok, megy bele 3-4 ek porcukor, 10 dkg étcsoki tördelve, 2 ek meleg (mogyoró)olaj, krémesre kever. Isteni.)

Felverjük a habot a cukorral és sóval, majd a nutellán kívül mindent beleforgatunk óvatosan, 170°C-on tűpróbáig sütjük, ami kb. 10 perc. Ez egy 26-os kerek tortaformára, vagy egy 22*32-es négyszögletes tortaformára elég.

Krém:

  • 6 tojás sárgája
  • 1/2 l tej
  • 7 ek cukor
  • 1 cs. vanília puding
  • 2 ek liszt
  • 2 ek kakaópor (a felébe)
  • 25 dkg vaj

20 dkg háztartási keksz, némi tej és rum(itt nem került bele, de egyébként igen).

A picuri teknősök kis tavacskába kerültek, közel a hercegnői kastélyhoz, hiszen barátok voltak! 🙂
A hercegnő pedig gyakran meglátogatta őket, heverészve a virágok közt figyelte őket. 🙂
Ez a könyvecske belopta magát a szívembe, mosolygok, mikor a képeket nézegetem! 🙂
A két szülinapos. Hadd ném, engedj, hadd nézzem meg közelebbről, na! 😀 Mellettük ott figyel egy rakat őszibarack sütemény, örök kedvenc. 🙂
Végre! Trancsír! 😀 Boldogságos Szülinapot Aprónép! 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Pixie Pie says:

    Ez annyira édes lett! Akkor most ez a második, vagy harmadik kedvencem tőled, már nem is tudom fejben tartani… :))Ezt a nyitott mesekönyves tortatémát már én is tök régóta szeretném megcsinálni, de eddig még senkire sem tudtam rátukmálni sajna, pedig annyira jó lehetőséget nyílnak belőle.

  2. Millye says:

    Meseszép lett a torta 🙂 A gyerekek pedig nagyon édesek ahogy örülnek neki! 🙂

  3. Rendben kicsim, de pszt, mert titokban kell tartani, meglepi lesz! 😀

  4. Köszi Csigusz, igen, sikerült, és ez baromi jó! 😀

  5. Köszönöm, igyekeztem! 🙂 Imádtam, én is picit kölök voltam vele. 🙂

  6. Ez a legszebb rész, mikor összemancolják! 😀 Annyira vigyorgok ilyenkor! :))

  7. Ez a krém tuti befutó, valami isteni finom, ez így van! 🙂

  8. PiciJuci says:

    Gyerek akarok lenni újra……Mami ilyen tojtát kéjek!!!!!

  9. Hankka says:

    Jaj, nagyon édes! 🙂 Olyan aranyos, és nagyon szépen kivitelezted! 🙂

  10. Csigabige says:

    Meseszép lett ez a torta! Szívesen lennék a testvérek helyében 🙂 Látom sikerült nagy örömet szerezni nekik vele 🙂

  11. Eszter Pál says:

    Csodálatos lett ez a torta 🙂 Igazi kisgyerekeknek való 🙂

  12. fromJuci says:

    Nagyon gyönyörű lett! És milyen gyorsan magukévá tették a saját marcipán figuráikat! Édesek! :))

  13. tejszínhab says:

    Nagyon édesek lett! Ja és a krém… hát én is hamar elpusztítottam volna 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!