Érdekes kérést kaptam, és először lazán mondtam igent, később pedig a hajam hullott csomókban, hogy megoldjam időre, és úgy, ahogy annak lennie kellett.
Tiramisu az alap, ami lássuk be, igen krémes deréktájon, így nagyon féltem, hogy gondok lesznek, de hála a jó égnek, ez felesleges aggodalom volt. Most úgy variáltam meg a
receptet, hogy a lapot csak kétfelé vágtam, középre kávéba áztatott piskótakorongok kerültek.
A faragás az nem volt semmi! Eleve induljunk onnan, hogy kaptam egy képet Budapestről. Ó, hát nagy kaland, girbe-gurba vonalak, azt jól van. Na, ja, de amikor ki kellett volna számolnom, hogy akkor mekkora piskóta, milyen alakú, akkor már kezdődtek a bajok. Végül rájöttem, hogy ha negyvenöt fokos szögben elforgatom, akkor lehet egy téglalapból kifaragni úgy, hogy az azon túlnyúló részeket kirakom a leeső darabokból. Mindezt a már géphiánytól türelmetlen férfi oldotta meg, elhessintett innen, előbányászott egy, a célnak megfelelő képszerkesztőt (ami nem csonkítja meg a képet elforgatáskor), és bonyolult matematikai összegzések és számítások után arra a következtetésre jutott, hogy pontosan abban a tepsiben kell sütnöm a lapot, amiben eredetileg akartam… Vicces, de akkor is hálás vagyok, hiszen felkarolta esendő női mivoltomat, és támogatott a nehéz időszakban. 😀
Torta végre faragva, betöltve, burkolva, és akkor most jön a művészi szabadság: pár aprócska milliméterrel csúsztattam odébb ez egyik területet picit erre, a másikat picit arra, hogy a kinyomtatott térképmásolat nagyjából stimmeljen. :)) Már csak festeni kellett, ehhez a népszerű, “minden kerület más színű” jellegű fotókból választottunk, ne legyen már sima fehér.
Lényeg a lényeg, a lányzónak nagyon tetszett, így aztán én is elégedett vagyok! 🙂
Hajrá Büdipest! 😀 (csupa-csupa szeretetből, ne tessék lázongani!)
