Egy igen érdekes, de annál nagyobb kihívást jelentő kérésem akadt. Egyszerűen imádom, amikor valaki határozott témát hoz ugyan (egy bizonyos Buddha tetkó fotója), de a megvalósítás körülményeit rám bízza. Évával hetekig ötleteltünk, mégis hogyan, miképpen jelenjen meg a tetoválás úgy, hogy ne kelljen testrészt, vagy kifeszített bőrdarabot bizarrkodnom süteményből. Sokat böngésztem, keresgéltem, végül az autentikus kínai bőrdobok fogtak meg, ezek nagy részt tetováltak voltak. Mivel nekem Buddha egyenlő Tibet, Tibet pedig Himalája, ami pedig Kína területe, hát még passzol is. Jól megmagyaráztam, igaz? 😉
Szóval ez egy antik dob, úgy tessék ránézni! 🙂
Ami hatalmas kihívás volt, az az, hogy Éva kifejezetten térbeli virágokat, konkrétan orchideákat akart a fej mellé, azaz a tetoválás ezen részét 3D-ben képzelte el. Basszuskulcs, kiszúró nélkül, szivacslap nélkül, formázó nélkül, házi marcipánból…na ez ám a feladat. Nem is jött össze igazán… 🙁 A virág szirmai hiába voltak kipeckelve hosszú órákig, mikor a kis támasztékok kikerültek, szépen lassan kisimult, ahogy jó marcipánhoz kell. :/
Sebaj, már tudom, mi lesz a következő tanulnivalóm. Egy igazi virágmassza megtanulása és az eszközpark fejlesztése.
Belül Sacher volt kajszibarack lekvárral. Remélem ízlett az ünnepeltnek!
Köszönöm! (k)
Gyönyörű lett ez a tortád is, gratulálok olyan ügyes vagy.:)
Dina, ez annyira de annyira szuper!!! És imádom az orchideáidat is, tudd meg! (Én persze még ilyet sem tudok…. :))))
Köszönöm csajok, igazán jól esik! 🙂 M@rtikám, hát hol van a te tortád? Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok! 🙂
Gyönyörű lett! 🙂
Dina, le a kalappal előtted! 🙂 Gyönyörű, különleges és biztosan nagyon finom is! 🙂 (h)
Múlt héten nekem is volt egy Buddhám, ezért kíváncsian jöttem, hogy Te hogyan oldottad meg. Nagggyon jóóól!Jók ezek a nem-mindennapi témák, egy kicsit muszáj kikupálódni, a témának utánajárni, ezért most jöttem rá (amit végülis tudtam, csak annyira nem figyeltem eddig fel rá), hogy többféle arccal létezik Buddha. Nekem erről a szóról az a kis duci ugrott be, de én is ezt a “szebb-Buddhát” gyártottam le (illetve csak halvány kísérletet tettem rá).Aztán a tavirózsa és a lótuszvirág közti különbséget is tudom már! 🙂 (Amit elkészítettem K2-ből, de ugyanolyan sikerrel, mint Te, ezért már nem is került a tortára)Szóval, nagyon jól megoldottad! 🙂
Mondtam már, hogy imádlak? :)) Ha pozitív energia kell, mindig tudom, kihez forduljak! 🙂
Nekem így sokkal buddhásabb, mint olyan nagyon orchidea kinézetű virágokkal 🙂 Most komolyan… ez kicsit inkább lótusz-szerű, és szerintem az jobban passzol. A festés is szupi!