Dina világa

Parkműsor torta Mordecai és Rigby golfautójával / Regular show with Mordecai and Rigby golf cart

Hétvégén ünnepeltünk! Mégpedig kicsi fiam varázslatos hetedik szülinapját! 🙂 Nagy kedvence mostanság a Parkműsor című rajzfilm, lányommal együtt hárman sokat nevetünk, ha elcsípjük, ilyen pihent agyú, szórakoztató mesét is ritkán látok, kimondottan tetszik. 🙂

Egyértelmű volt, hogy a meghívó után a torta is velük készül majd. Hát nem volt egyszerű. A két haver sokszor száguldozik a park golfautójával, nem ritkán hajmeresztő kalandokba keveredve. Az egyik ilyen volt, amikor Rigby a kívánságteljesítő piros szintijével a Holdra kívánta Skip-et, és őrült gyorsan vissza kellett csinálni a dolgot, mielőtt a főnök rájön. Hehe. 😀 Száguldás közben kell tehát az autónak lennie, két keréken, mert úgy menő. Na ja. 
Ez marcipánból nem olyan egyszerű. Már kialakítottam a kisautó testét, már pakolásztam rá a figurák alkatrészeit, amikor rájöttem, hogyan fogom megdönteni. És akkor a figuráknak is dőlnie kell, ellentétes irányba. Oké, éket aláhelyez, figurákat igazít. Aztán megpróbáltam ráapplikálni a tortára. Közben lazán háromfelé törtem az autót, eleje, közepe, vége. Ezért került még egy talapzat alá, az alá meg 2 hurkapálca merevítésnek az ékre. A tető volt a következő akadály, de 4 ragacsos marcipángombóccal az is sikerült úgy-ahogy. A lényeg, hogy Bendi odáig volt érte, a kiskocsi kistányéron a polc dísze lett, most végre szanálhatom a tavalyi Phineas és Ferb maradványait. 😀
Itt már a teteje is rajta van, amit szívem szerint lehagytam volna, de parancs az parancs, na.
Még a papa is mosolyog, Bendi kezében meg már ott a macsétának is beillő trancsírozó kéziszerszám, csak essünk már neki anya! :))
Ez pedig kevéssel az előző pillanat után. Aminek örülök! 🙂 A belső az a tavalyi Lilinek készült kinder bueno ízvilág, sorrendben így: mogyorós tészta, házi nutella, főzött vaníliakrém, rumos tejbe áztatott keksz, főzött csokikrém, rumos-tejes keksz, házi nutella, tejszínhab, mogyorós tészta, házi marcipán burkolat. Nem volt gyenge…

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Judóca says:

    Boldog születésnapot a kisfiadnak!!:) Nagyon elkaptad a pillanatot !!!:))))

  2. Pixie Pie says:

    Ez is annyira szuper! Az ilyen tortáidat szeretem a legjobban, már lassan toplistát kell összeállítanom. 😀

  3. marisz57 says:

    A mostani gyerekmeséket nem ismerem (én leragadtam Hófehérkénél), de a torta remek lett!Látszik a kisfiad arcán az ilyen tortához illő “áhítat”. :)Isten éltesse sokáig!

  4. Boldog szülinapot a kisfiadnak, gyönyörű tortát készítettél neki:))Bár én ezt a mesét nem ismerem, de nagyon tetszenek a figurák:)

  5. Dina says:

    Köszi lányok a köszöntéseket, most már tuti erős, nagy fiam lesz! :)) Nagyon fincsi lett tényleg, barátnőmnek örök hála a receptért, vétek lett volna kihagyni! 🙂

  6. teller-cake says:

    Isten éltesse a kisfiadat sokáig! A meséhez nem tudok hozzászólni, mert nem ismerem, de biztosan remekül elkaptad a lényeget! És látom, az utolsó morzsáig elfogyott….tényleg nem volt gyenge! ;-)))

  7. Linyah says:

    Hát tényleg nem gyenge! :))) Szuper lett! 🙂

  8. tejszínhab says:

    Mit meg nem tesz egy jó anyuka, ha a kisfia szülinapjáról van szó 🙂

  9. Millye says:

    Boldog szülinapot a kisfiadnak 🙂 Nagyon szép tortát készítettél neki 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!