Alig vártam, hogy legyen kis időm ezt megcsinálni! Már régóta szemezek vele, és most, hogy beneveztem egy játékba, lett is rá alkalmam.
Anita, az Ízemlékek blog háziasszonya a mostani Blogkóstoló játéknak, és rám most Rubin Gaby blogja jutott.
Rubintól a Somlói tekercs tetszett meg nagyon, mindenképpen el akartam készíteni.
A receptet nem hűen követtem, az is különbség, hogy a tésztát nejlonzacskókba töltve, egymás mellé húzott csíkokkal sütöttem meg gáztepsiben, így sűrűbben csíkos tésztát kaptam.
6 tojás szétválasztva
120 g kristálycukor
120 g liszt
1 tasak sütőpor
1 teáskanál reszelt citromhéj
50 g darált dió
20 g kakaó (holland)
A fehérjét a cukor felével és egy csipet sóval verjük kemény habbá. A sárgáját a másik fele cukorral keverjük habosra a citromhéjjal, majd lazán forgassuk össze a liszttel és sütőporral, gyengéden adjuk hozzá a habot. vegyük háromfelé, egyik marad sima, másikba forgassuk a diót, harmadikba a kakaót.
Külön-külön töltsük nejlontasakba, csomózzuk el a száját, vágjuk le a sarkát.
Sütőpapírral bélelt gáztepsibe sűrűn egymás mellé húzzunk csíkokat felváltva, figyelve, hogy mindenhová jusson. Ha maradna, minden csíkra húzhatunk a saját “színéből”. 🙂
180°C-ra előmelegített sütőben 15-20 perc.
A töltelékem nem tejszínhab, mert még mindig nem vagyunk igazi jó barátok, maradtam a vaníliás főzött krémnél. (2 sárgája, 12 dkg cukor, 1 tasak vaníliás puding, 3,5 dl tejjel felfőzve, langyosan jön hozzá a 20 dkg habos vaj)
Az öntetem pedig nem pudingos-csokis, hanem vajas főzött, azaz 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 2 evőkanál kakaópor, 1 evőkanál liszt, 1,5 dl tej, végül 0,5 dl erős rum összefőzve.
A piskótát sosem tekerem fel forrón, tök fölösleges, csak felázik, vagy összeszottyad a bent rekedt gőztől. Hagyjuk sütőpapírral együtt kihűlni egy jó 20 perc alatt. Aztán édesmorzsás pultra fordítsuk, húzzuk le a papírt, majd tegyük vissza rá, és vele együtt fordítsuk vissza. Mutatványnak tűnik, némi gyakorlatot is kíván talán, de ezzel a papírral a legkönnyebb feltekerni. 🙂
Kenjük meg krémmel, jöhet még rá dió, vagy mazsola ízlés szerint, aztán tekerés! 🙂
Papírral együtt (amit szorosan körécsavarok) megy a hűtőbe pár órára. Egy éjszakán át a legjobb.
Papírral együtt (amit szorosan körécsavarok) megy a hűtőbe pár órára. Egy éjszakán át a legjobb.
Másnap szeletel, öntettel nyakon önt, tejszínhabbal tálal. Nekem ez most hiányzott.
Jó étvágyat!
Mikor ezt meglátom, mindig megkívánom, és azonnal akarok belőle egy szeletkét :)! Látszik, hogy az édességekért vagyok oda :)!
Nagyon jól néz ki! És elhiszem, hogy nagyon finom!
Hú, csajok, ha tudnátok! Kegyetlenül szigorú voltam, és nem engedtem behabzsolni őkelmét, egy-egy vékony kis szeletkét csak kóstolónak. Hujjuj, alig várták, hogy másnap legyen! :)) Ahogy összeértek az ízek, igen finom desszert lett belőle, csakis ajánlani tudom! Megint ott tartottunk, hogy nem faltuk, hanem apró falatonként eszegettük, hogy tovább tartson, mert elég laktató, így ha gyorsan esszük, csak rövid ideig tart, és kettőt betolni képtelenség. Nagyon ajánlom őt, akár tekercsnek, akár csak “simán” készül. :))
Ez nagyonnagyon mutatós sütike! Szerintem ideális családi desszert lehet, úgyhogy biztosan kipróbálom majd.
Anyám, de jól néz ki! 🙂 Meg kell sütnöm! 🙂
Aztaaaaaa 🙂 ez valami fenomenális lett!
Vaúúú…egy receptben ennyi ötlet! Először is: a csíkos piskóta ötletével találkoztam már, de még nem készítettem el. Itt az ideje! Másodszor: én is mindig melegen tekerem fel a piskótatésztát, de nagyon tetszik a tanácsod, szóval megfogadom. Harmadszor: somlóit tekercsként elkészíteni?! REMEK!!!:)
Szebb lett, mint az eredeti! :)) Nagyon örülök, Dina, hogy találtál nálam kedvedre valót, és annak is, hogy ízlett!! :)))
Mestermű! 🙂
Nagyon kis mutatós 😉