Az elmúlt időszakban átmentem nagyon csajosba, csupa rózsaszín álom volt az élet! Csupa cukros-habos, csajos süteményhalom. 🙂
Első körben Gina kicsi lánya kapott két emeletest, azért kettőt, mert megérdemli, mert különben is, mert csak. Mert így két napon át is ő volt a nap hercegnője. 🙂
Igazán érdekes volt, és igazából most sem vagyok totál elégedett (miért is lennék?), lehetett volna egyenesebb az egyenes, görbébb a görbe, rugalmasabb a bevonat, vagy akár lehetne nekem is egy időnyerő Hermione nyakláncom, vagy igazán tarthatna kis sziesztát a napocska úgy delente 1-2 órát, csak hogy utolérjem magam.
Mindkét torta csoki-vanília krémes, amit csigavonalban töltöttem be mindkét szinten. (Minden szinten szinte minden, ugye rémlik?) 🙂 Kaptam több fotót is, hogy milyen stílusban képzeli el a tortákat, azzal, hogy lehet benne Dinás is. Három olyannyira különböző stílusú fotóm volt ezáltal, hogy úgy döntöttem, hogy csak az egyetlen közös tényező marad meg belőlük: a rózsaszín.
A többi Dina. Nyilván nem én találtam ki a “tortának kinéző torta” ötletét, elég abszurd nem? Eleve, hogy sütinek álcázunk egy sütit. Kész. Merthogy manapság már bármi, tényleg bármi lehet torta, és talán pont az a meglepő, ha úgy is néz ki, mintha torta lenne. 🙂
Na, szóval lett egy rózsaszín-fehér és egy fehér-rózsaszín. Az egyiken Kitty ücsörög, ezt nem kell részletezni. Szivárvány ugyanúgy, mint pónisnál, sütőpapíron pici pohár, köré visszafelé a színek, ezt kiszárogat, végeit egyenesre vág, tortába döf.
Dina megint bunkó, de kedves-drága tortások, dekoratőrök, a szivárvány színei felülről lefelé a következők:
piros, @@@@
narancs, @@@@
sárga, @@@@
zöld, @@@@
kék, @@@@
(itt jön még a világoskék egyes ábrázolásoknál de logikailag bukfenc, szóval nem jön) és
lila. @@@@
A színkeverés szabályait követve – piros+sárga=narancs, sárga+kék=zöld, kék+piros=lila -, így aztán elegendő talán csak a legfelsőt (piros…) megjegyezni és menni fog!
Na, de nincs vége, van még csajos, már mutatom is.
Az előző Monster High inspirálta, a kérés csupán az volt, hogy az oldalán a kockás minta legyen részletesebb, kisebb elemekből álló. Hát oké. Nem, nem tartott soká felpakolászni az egyesével kivagdosott deltoidokat! 😀 (paralelogramma, rombusz, röpkedtek a matematikai fogalmak bősz kerületszámolgatás, osztás, szorzás közt)
Embléma megint kézzel, ám ezúttal főzött Dobos csokoládékrémmel.
Ennyi volt az eheti csajszekció rovat, de ne csüggedjetek, lesz még folytatás! 😉 Csak hogy éreztessem, frázisokból én sem vagyok híján. 😀
Egyszer most már tényleg csapjunk egy nagy tortazabálós bulit! Annyira jó lenne! 🙂
Igen, az volt, de élveztem! 😀
Hát ez az, én pont ezért írtam le! 😀 Mármint az amcsik miatt, ők tették bele hetedik színnek, pedig az csak illúzió. 🙂 De az is igaz, hogy a neten kutakodva igen sokszor ábrázolják totál fordítva, vagy épp összekeverve. Nem is értem. :))A pónis tortádat meg imádtam, igazi eredeti ötlet volt! :))
Nem hiszed el, de én is épp a világoskéket hagytam ki a szivárványos pónis tortámról. Szándékosan! Valahogy nem illett bele a képbe! 🙂 (Meg akkor szerencsétlen póninak a világoskék fűben kellett volna legelnie).Tiszta Amerika – mármint ami a tortáidat illeti! (…és itt most jó értelemben vedd!)
Választani sem tudok! Na jó, egy kicsit a 2. felé hajlok, de az a színes cukorszórat a Hello Kittysen is nagyon csábító! Hiába na, én is egy rózsaszín kiscsaj vagyok 😀
Gyönyörűek egytől-egyig, tényleg jó kis csajos heted volt! 🙂
Köszi Mariszom! 🙂
Én meg azt, hogy a barátaim közt tudhatlak! :)) Puszim!
Elpirulok, köszi! 🙂
Mindegyik csajos tortád aranyos!
imádom a stílusod……..és nem csak tortában csajszikám
Egyik szebb mint a másik! Ismét remekeltél 🙂