Ami nálam most négy lapból áll. Mikor hogy tartja kedvem. 🙂 Anyukám vaníliakrémmel készíti, Ő Hófehérkének hívja. Anyósom sűrű, majdnem fekete cikóriakávés krémmel tölti, náluk simán Ötlapos névre hallgat. Barátnőm anyukája a címben említetten beszél róla, és nem ő az egyetlen, aki ezt a fura szót használja. Én pedig anyum és anyósom krémjei közötti arany középúton maradok, bőven vaníliás, de nem túl édes, és remek módon kávés, de nem keserű.
Azaz
50 dkg liszt
10 dkg zsír
12 dkg cukor
1,5 dkg szalalkáli feloldva 3 evőkanál tejben
A lisztet cukrot elmorzsoljuk a zsírral, majd a szalalkálival gyúrjuk könnyen nyújtható tésztává. Ha kell, tejet adhatunk még hozzá.
Félórás pihentetés után, 5 cipóra osztjuk. Gáztepsi nagyságra nyújtjuk, majd a lisztezett lemezen, 180 °C-on egyenként megsütjük. Nem szabad barnára sütni! A lapot tiszta konyharuhára csúsztatjuk, sütjük a következőt. Óvatosan tehetjük egymásra is a lapokat, míg be nem töltjük.
Krém
5 evőkanál liszt
5 evőkanál cukor
1 vaníliarúd kikapart magjai
1/2 tej
2 evőkanál cikória kávé
————
20 dkg porcukorral kihabosított 25 dkg vaj
Lisztet és cukrot a tejjel és kávéval krémes sűrűre főzzük, langyosan elkeverjük a cukros vajjal.
A lapokat betöltjük a krémmel, tetejére is jusson egy vékony réteg, majd hűtőbe tesszük minimum egy napra! Ez fontos, muszáj átpuhulnia, különben nem élvezhető igazán!
Nagyon kiadós, finom sütemény.
Dina, köszönöm szépen a választ! Még ma szeretném megsütni, de olyan meleg van…. megvárom az estét:-)
Szia Gerdi! Jól látod, nincs benne tojás! Ugyanúgy, mint ahogyan az alap linzerben sincs, technikailag ugyanúgy kell összeállítani. Elmorzsolod a hideg (!) zsírt a liszttel, cukorral, közepébe a kevés tejben oldott szalalkáli, majd gyors mozdulatokkal omlós tésztát gyúrsz belőle. Lisztfüggő, hogy igényel-e még tejet, nekem nem szokott. Ne gyúrd túl, akkor gumis, erős, szívós tészta lesz belőle, ami nem omlik, hanem kemény sütés után. Gyakorlatot igényel, de nagyon szorítok! A babkávéval viszont óvatosan, jóval erősebb, és szemcsés is marad, inkább akkor instant (nem 3 az 1-ben, hanem sima) kávét ajánlanék! 🙂 Sok sikert! 🙂
Szia, Dina!Már néhányszor végignéztem a blogodat, mert Tőled kell választanom a Blogkóstolóra. A gyönyörű tortáid meghaladják az én képességeim, így a sütik között nézelődök. Van néhány jelölt, de újra és újra ehhez a sütihez térek vissza. Most néztem át jobban a hozzávalókat, s szemet szúrt, hogy nincs tojás a tésztában. Biztos, nem kell bele? Cikória kávéval meg réges-rég nem találkoztam, majd őrölt babkávét használok helyette. Üdv. Gerdi
És mennyire igazad van! :))
A világ legjobb sütije! lol. Egy nap alatt megeszem egy tálcával. Születésnap, karácsony, újév, húsvét, jeles nap nincs nélküle.
Jajj, de nyami! 🙂
Nagyon retro, azokat csípem! Jöhet egy tálcával 😉
Szalag Óriás! 🙂 Igen, a szalalkális süti a desszertek tócsnija, azaz nemhogy tájanként, de családonként más-más kicsit a recept és a név, mégis ugyanarról beszélünk. Szeretem a kissé ódon, kedves neveket. 🙂
Nagyon szépséges, régen ettem szalagóriást :), mert mifelénk meg így hívták…Szép estét.