Szóval, lényeg az, hogy van ez a kedves bloggerína, Mónika, (kalap le a kitartása előtt, de tényleg!), aki nem kevesebbet vállalt, minthogy egy év alatt lesüti a teljes Váncza sütiskönyvet. Persze minden süteménybe bele van nyomatva valami a termékkelléktárból, hisz ezért lett életre hívva a könyv, nem másért. Vannak benne tényleg igazán figyelemfelkeltő receptek, de van köztük olyan is, ami előtt értetlenül állok.
Közben pedig rátaláltam Makacska blogjára, ahol aranyos játékot hirdet, készíts el egy süteményt, ami szerepel egy könyvben, novellában, versben, mesében, stb. Nekem azonnal a gyerekkorom jutott eszembe, amikor is sokszor hallgattam egy bizonyos albumot, a Paff a bűvös sárkányt. 🙂 Az ebéd című dal jutott eszembe.
Arra gondoltam, hogy három legyet egy csapásra elven játszom is, kipróbálok egy gubancot is, hátha működik, valamint ha már vasárnap van, akkor az ebéd mellé jó lenne valami nasi is.
Hát, nem tudom. A sütemény, amit oly nagyon ajnároznak, hogy hú, meg há, meg de finom lehet, nem az. Nagyon nem. Több okból is. Első olvasásra a tészta omlós linzert ígért, a krémről tudtam, hogy isteni, szóval akartam. Fura volt pár dolog, de akartam.
1., Borzasztóan aránytalan, a 35 dkg liszthez iszonyat sok a 25 dkg zsír! Meg eleve, tapasztalt sütő-főzők is keverik, felezik vajjal, hogy ne legyen túlságosan omlós. Így nagyon az, tulajdonképpen megfogni sem lehet anélkül, hogy porrá ne omlana, ami tulajdonság a szájban is működik, konkrétan olyan, mintha homokot ennél. Nem, nem szárítottam ki, sőt, alig 10 percet volt a sütőben.
2., Mi a jó istennek egy omlós, linzerhez hasonlatos tésztába 2 egész tojás? Semmi értelme. 1-2 tojás sárgáját szoktak elvétve, ha mondjuk margarinnal van a liszt elmorzsolva, így hát segíteni kell a tésztának abban, hogy omlós legyen. Itt most még mire segítünk rá? 😀
3., 1 evőkanál cukor? Ennyi? Nem édességet sütünk? A citromlé, citromhéj, csipet só (ami evidens) mellett az egyetlen evőkanál cukor olyannyira kevés, hogy a tészta egyszerűen élvezhetetlen. Sem nem sós, sem nem édes, csak íztelen, kissé savanykás, iszonyúan sütőporízű homok. Első olvasatra fel sem tűnt a cukorhiány, összeállítás közben néztem nagyot, hogy nem 10 deka? 1 evőkanál?
4., Sütőpor reklámozó könyv, még jó, hogy tesz bele sütőport. De az omlós tésztába minek? Nem kell bele, sosem kellett. Az eleve omlós, morzsálós tésztát tök fölösleges még sütőporral is lazítani. Javaslom tehát ezek után az alap, jól bevált, igazi linzert, a maga 30 liszt, 20 vaj, 10 porcukor arányaival. Elronthatatlan, sem tojás, sem tejföl, sem citrom, sem sütőpor, sem semmi ilyesmi nem kell bele. Tökéletes.
Némi méltatás is legyen:
A tojásos főzött krém viszont mennyei, kár, hogy nem Ő (Váncza) találta ki, ám az kétségtelen, hogy ennél finomabb vajkrémet sosem ettem még, bátran ajánlom bárkinek! (Megsúgom, jó ideje így készítek Dobos csokoládékrémet, így a legfinomabb. Bár egyszer tényleg szeretném kipróbálni az igazi, kakaómasszás, kakaóvajas eredeti változatot is.)
Hát akkor jöjjön a képekkel illusztrált tragikomédia:
Nem szerkesztgettem a képeket, minek, az eredmény látszik.
Itt már az a fázis, amikor a kihűlt, tálcára óvatosan átforgatott lapot kis kockákra próbáltam vágni. Az eredeti recept szerint ezt a lapot horizontálisan kéne kettévágni. Hát megmozdítani sem lehet, nemhogy vágni, csak az átfordításkor 4 darabra tört, a kockázáskor is repedezett össze-vissza. Gondoltam, ha tölteni nem tudom, akkor rárózsázom a krémet, így falatkák lesznek.
További morzsa-csata.
Csak hogy érezzem a törődést, a habzsákom is megadta magát, azt hiszem ez a momentum már nem kellett volna az amúgy is kudarcélményen merengő fejemnek. De hogy ez se legyen elég, hát a krémet kinyomtam a zsákból, átapplikáltam a csavaros véget egy másikra, majd krém újratölt, a visszatetriszezett kockákra próbál nyomni, de….
…de a csavaros cső fogta magát, és kirobbant a zsákból magával húzva a krém 2/3-át, rá egyenesen a süti közepére. Na kész, elég volt, vége. Azt hiszem ez már tényleg a sokadik jel arra, hogy ez nem az én sütim, nem az én napom. Mérgemben a többi krémet is mellényomtam, esélytelen lett volna levakarászni a porhanyós morzsakockákról.
Az azért látszik, hogy megkóstolgattuk. A tésztát külön is, a tésztát krémmel, meg persze a krémet csak úgy ujjal. Azt többször is. És megint. Most úgy hever a tálca, hogy a “szűz” sütikockák érintetlenek, a krém lenyalogatva, ahogy csak lehet, a krémes-kockákból még van 2-3 darab. Ha kérdem, hogy “Még valaki?” Akkor ferde szájú, “Ú, kösz, nem, bocsi, elég volt.” Hááát, én megpróbáltam!
Tejszínhabot is vettem, úgy terveztem, hogy mellé tálalom, vagy rajta, vagy nemtom, de ezek után meg sem próbáltam felverni. Lehet, hogy sikerülne, DE NEM MA! 😀
Mónika előtt pedig igazi, pukkedlizős, kalaplengetős hajlongás, amiért képes volt ezt a sütit is abszolválni, méghozzá igencsak ínycsiklandó fotók kíséretében. Hajrá Móni, szuper vagy! 🙂
(és bocsánat, hogy elrontom az összképet, néha ez így jön össze)
Azért remélem Makacska játékára sikerül beneveznem a “Bevállalom!” kategóriában. 🙂
Íme a vers, ami zenés, remélem nem gond! 🙂
100 Folk celsius: Az ebéd
Anyuka látod, tésztát vett,
S hozzá valamit reszelget:
Máris fő a víz, alul ég a tűz.
A sütő ajtaját kitárja:
Nézd, milyen ügyesen csinálja!
Máris ég a tűz, fönn forr már a víz.
Gyerek villa, gyerek kanál,
Gyerek tányér, gyerek pohár,
Gyerek tészta, gyerek leves:
Ülj a székre, legyél szíves!
Készen van már a leves,
Benne tészta, leve-leveles.
Forró még, vigyázz! Fújd meg, jön a gőz!
Ha megetted jön a hús,
Pirosra sült, ropogós.
Harapj egy nagyot! Kérj, ha elfogyott!
Gyerek villa, gyerek kanál,
Gyerek tányér, gyerek pohár,
Gyerek tészta, gyerek leves:
Ülj a székre, legyél szíves!
Itt van a finom süti-sütemény,
Tejszínhabbal tetején.
Benne csokikrém, ne fröcsköld reám!
Ebéd után jól esik,
Lefe-lefeküdni egy kicsit.
A függönyt elhúzom, a mackód elhozom.
Gyerek villa, gyerek kanál,
Gyerek tányér, gyerek pohár,
Gyerek tészta, gyerek leves:
Bújj az ágyba, legyél szíves!
