Zserbó

Hú, nagyon lemaradtam az írással. Úgy érzem, hogy a december, mint hónap, valami igen különleges képességgel bír. Többszörös energiát képes elnyelni, többszörös cukormennyiséget képes felhalmozni, miközben ki sem látszol az edények, fakanalak, csomagolópapír halmaza mögül, de még arra is jut idő, hogy csordultig szeretettel elmorzsolj pár könnycseppet az ölelések alatt. Mindezt persze munka mellett, ahol eleve kétszeres a tempó, mert ilyenkor valahogy mindenből több fogy.

No, de haladjunk, jöjjön az első a néhánypárból.

Ami szerintem rengeteg háznál alap karácsonykor, az a zserbó. Ez nálunk is így van, el sem tudom képzelni nélküle. Nagyapám pedig kikéri magának, ez márpedig nem kizárólag ünnepi süti, igenis dukál akár minden nap az asztalra. 🙂

Ez az egyetlen olyan édesség, ahol lányom képes elviselni a lekvárt. Különben pedig rá sem tud nézni. Ez is úgy maradt meg, hogy valamelyik télen nagyon rácuppant, majd fél tepsit betolt már, mire közöltük vele, hogy épp most nyelt le fél üveg baracklekvárt. Akkor hirtelen megállt a falat a szájában, de aztán megvonta a vállát, és vett még egy kockát. 😀 No, azóta zserbóban jöhet.

40 dkg liszt
20 dkg vaj
15 dkg porcukor

 Ezeket összemorzsoljuk, majd egy kis tálkában elkeverünk

3 evőkanál tejfölt,
2,5 dkg élesztőt,
1 egész tojást,
1 dl tejjel.

A folyékony elegyet a lisztes keverék közepébe öntjük, gyors kézzel összegyúrjuk. 2 órát pihentetjük, majd 4 cipóba osztjuk.

Felnyitunk egy üveg (7 dl) házi baracklekvárt, ledarálunk kb. 35-40 dkg diót, ahhoz keverünk 15 dkg cukrot.

Az első lapot gáztepsi méretre nyújtjuk, arra rákenjük a lekvár harmadát, megszórjuk cukros dióval. Következő lap, lekvár, dió, stb, stb. Negyedik lappal fedjük, alaposan megszurkáljuk, majd 160°C-os sütőbe tolva pirosra sütjük.  Nem szabad túl gyorsan, hogy átsülhessen a közepe is.

Kivéve lehűtjük, egy tábla étcsokit megolvasztva rákenünk, majd felkockázzuk. Aztán fotózás közben hagyjuk, hogy hatévesünk bohóckodjon kicsit, és türelmesen lődözünk egy sorozatot, hogy boldog lehessen. :)))

Várj, anya, ezt még tegyük ide!

Ööö, mindjárt, csak eldőlt megint…

Na, látod, hogy megérte várni? 😀 Ugye így szép? :))