Anyu szülinapja

Anyukám szülinapja volt pénteken. Na, ki találja ki a képről, milyen gyönyörű neve van? :))

Az igazi puncstorta a kedvence, hát készítettem neki egyet, narancs, citrom, rum a lényegi alapanyagok, de most, hogy csempésszek bele kis meglepit, étcsokoládét kockáztam fel picire, és kevertem hozzá a középre kerülő áztatott piskótadarabokhoz.  Rém egyszerű egyébként, nem is értem, régen miért bénáztam annyit vele! 🙂

Sütünk egy kedvünkre való kerek piskótát. Levágjuk vékonyan az alját és a tetejét, félretesszük. A megmaradt piskótakarikát magunk elé vesszük, a kést a szélétől egy centire függőlegesen belenyomjuk a piskótába, és körbevágjuk úgy, hogy a piskótakarika széle egyben, karimaként megmaradjon. Óvatosan leemeljük a piskóta közepéről. A középrészt egy nagy tálba darabokra tépkedjük. Közben a tortaformába (az aljrész fémlap nélkül) visszatesszük az alsó lapot és a karimát, belülről kikenjük baracklekvárral, valamint a felső lap belülre kerülő felét is.

Szirupot főzünk,
1,5 dl vizet
15 dkg cukorral,
1 citrom reszelt héjával,
1 narancs reszelt héjával.

Amikor felforrt, felhabzott, lezárjuk, ha kissé hűlt, beleöntünk szájízünknek megfelelő mennyiségű rumot (Portoricoi a legjobb), a citrom és a narancs levét. Ezzel az eleggyel öntjük nyakon a darabokra tépett piskótát, ehhez tettem én még a pici csokikockákat. Kíméletesen, hablapáttal átforgattam, a tortába töltöttem, a felső lappal betakartam, a tortaforma alját a tetejére tettem, pakoltam rá némi kilós lisztet, cukrot, egyebet súly gyanánt, és irány a hűtő pár órára.

Ez az összeállítási technika bár bonyolultnak tűnhet, és bár létezik tetejét levágós, kikaparós módszer, azt nem szívelem, túl sok a hibalehetőség, túl barbárnak hat, így viszont egyenletes vastagságú mind a torta alján, tetején és oldalán a piskóta, ami körbefogja a lédús tölteléket.

Közben azon morfondíroztam, minő díszítés lehet kellő éke édesanyám tortájának, mi lehet eléggé finom, nőies, de nem giccses; egyszerű, tiszta, mégsem prűd. Merthogy anyu ilyen. Csipetnyi éles nyelvvel, cseppnyi csípős humorral fűszerezve (ezért a csokikocka). :))

Ekkor jutott eszembe a habrózsa, ha nem sokszínű, és ha nem szivárványos, hanem tiszta, szép színű. Ha már puncstorta, akkor ugyanezen ízben. Azaz rózsaszínben.

Ilyenkor sajnálom borzasztóan, hogy nincs megfelelő eszközkészletem, nincs igazi csillagcsövem, amivel sokkal szebb rózsákat lehet kanyarítani. Csak egy pici, girbe-gurba hegyekkel bíró 5 mm-es csövecske árválkodik a fiókban, most megmutathatta, mit tud. Hát, nem azt, amit elképzeltem, de anyának is is nagyon tetszett, és finom is volt, szóval csak egy mondat még: Isten Éltessen még sokáig Anci! 🙂