Barátnőm a kislányának kért tőlem egy málnás szívecske tortát, ami belül tejszínes-málnás krém málnadarabokkal, kakaós tésztában, valamint kívül rózsaszín, körben apró málnákkal, rajta “Boldog Szülinapot” felirat.
Igazán egyszerű, semmi flanc, vagy extra.
Sütöttem egy négyzetet, és egy oldalhosszúságának megfelelő kört, a kört félbevágva illesztettem a négyzet két oldalára, ez lett a szív.
Szándékosan kissé pöttyösre szántam a burkolót, azaz a marcipánba gyúrtam kevés piros festéket, hogy rózsaszín legyen, meg külön is csináltam egy ökölnyi vadpirosat, aztán a sötétebb darabot kissé szétmorzsoltam, hagytam kicsit szikkadni, és csak azután gyúrtam bele a rózsaszín marcipánba. Egy része feloldódott, és erősítette a színt, de elértem, amit szerettem volna, olyan lett a burkoló, mint amilyen egy tejszínes-málnás krém, azaz pöttyöskés. 🙂
A málnák okoztak még fejtörést, többféle módon is megpróbáltam élethű málnát létrehozni, de sok kicsi golyóból sehogysem sikerült, az egy darabban lévőt nem tudtam úgy megmintázni, hogy életszerű legyen, már majdnem felhívtam Csillust, hogy eper nem jó?? Merthogy mindig az alakult valahogy, de aztán megjött az ihlet, és azt már fotóztam is. Saját kis mobillal, mert hirtelen nem volt más, de remélem a lényeg látható lesz.
Először is formáztam egy kis mogyorónyi piros kúpformát, meg sok apró pici golyócskát.
Aztán a laposabb felénél fogpiszkálóra szúrtam a kúpot, és benedvesítve a felszínét, rápakolásztam a pici golyókat.
Mikor már majdnem tele volt, levettem a pálcikáról, és az ujjaim között kissé megformáztam, kicsit rányomkodtam a golyóbisokat, nehogy lepotyogjanak.
Végül zöld marcipánból apró virágkiszúróval csináltam nekik csészelevélkét, amit a fogpiszkáló ütőtte lyukra illesztve, kicsit benyomtam, így rögzítettem, és emeltem meg a szirmait.
Következett a felirat, ezt pár csepp citromlében elkevert porcukorral készítettem, amit pirosra festettem, és megint a papírból tekert kis habzsák volt segítségemre. A felirat után ugyanezzel a masszával ragasztottam fel a málnákat körben. Egy nagy baki mégis becsúszott. Írás közben jöttem rá, hogy nem az első, hanem a második “i”-nek kéne “y”-nak lennie, így két “y” került a becenévbe, és ez biza nagy hiba, de lemosni már nem tudtam, nyomott hagyott volna. 🙁 Még jó, hogy csak becenév, remélem nem bántódott meg a szülinapos!
Ilyen lett a végeredmény. Boldog Szülinapot ezúton is! 🙂
Ó, Csillus! Igazán jó érzés nektek tortát készíteni, mindig kitaláltok valami szuper kis feladatot! :)) Nagyon örülök, hogy ennyire bejött! 🙂
És még nem is tudjátok,hogy milyen fantasztikus íze volt!!!! Én csoki mániás vagyok…nem nagyon szeretem a gyümölcsös vagy egyéb krémeket,de nem tudtam abbahagyni az evést!!!!! Nagy nagy Pusza Dinának!!!!
Oh, M@rti, Köszi! :)) Bár így sikerülne mindig, amit eltervezek! 😀
Nagyon helyeske lett! Minden részlet részletesen megtervezve-kidolgozva – ahogy már megszokhattuk Tőled!
Pedig halál édes lett a málna-csapat 🙂 És a pöttyös bevonó is nagyon tetszik, teljesen visszaadja a fílinget 🙂