Hogy én hogy jártam?! Csak annyira vagyok széthullva, mint őszi avar-halom, miután egy vadászeb átcsörtetett rajta. Bocsánat a gondolatképért, nem is passzol a bejegyzéshez, de mostanság nagyon szétszórt vagyok.
Történt, hogy egy kedves ismerősömmel elterveztük, hogy milyen tortával lepi meg élete párját a 10. házassági évfordulójuk alkalmával. Megbeszéltük az ízt, a nagyságot, röpke tanakodás után a kinézetet és persze az időpontot is.
Múlt héten épp szabin voltam, élveztem az édes semmittevést és izgalommal készülődtem a hétvégére, amikor a munkahelyem kézicsapatával és a szurkolókkal együtt elutaztunk a 3 napos sportnapokra. Az indulás péntekre lett betervezve, még időben, hogy legyen energiánk az előesti bulira. 🙂
Csütörtökön késő este, kilenc tájt, csörren a telefon, benne halk férfihang:
– Akkor reggel mehetek a tortáért igaz?
-Öööö…mi?? Most? Holnap? Reggel? – habogtam döbbenten.
Kénytelen voltam beismerni, hogy bizony durván elszámoltam magam, nekem valamiért a kedd volt a befutó, fogalmam nem volt róla, hogy AZ a nap, az most van…
Közben másik telefon, ahol főnököm közli, hogy csúszik az indulás, mert vannak, akik melóból jönnek, este hatkor szállunk autóba. Há-há!! Ennyire késésnek még nem örültem! 😀
Gyors telefon vissza a srácnak, hogy hopp, kapóra jött pár sztahanovista, így miattuk, ha nagyon felturbózom magam, akkor kora délutánra akár el is készülhetek! 🙂 Ebben egyeztünk meg. Ezért még akkor este megpucoltam a mandulát, hogy reggelre kiszikkadjon.
Másnap reggel azonnal boltba, megvenni a hiányzó anyagokat, és gőzerővel sütni, krémet főzni, mandulát darálni, habot verni. Dobos torta volt, azaz jellegű, mert bár belül ugyanaz (az igazi, tojásos főzött krémmel), nem karamell-lapok, hanem marcipán fedte őkelmét.
Egy tojás fehérjéből kikevert habcsók massza adta a felhőket, amit az ezeréves gáztűzhelyemben készítettem úgy, hogy a legkisebb lángon sütöttem nyitott ajtó mellett, ami előtt egy kisszéken a ventilátor zuhogott szorgosan, úgyhogy most már lett nekem is hőlégkeverésem! 😀
Lényeg a lényeg, hogy kettőkor, a műszakjának lejártakor csörgő ifjú férj pont elkapta a pillanatot, amikor az alsó szegélyt képző kis felhőket pakoltam fel, így büszkén adtam hírül, hogy KÉSZ! 😀
A kompozíció címe: A felhők közt járok Veled! 🙂
Még sokszor ugyanennyit Boldogságban, Egészségben! :))
