Roy és Ádám Szülinapi koncert, Zamárdi

Tegnap buliban voltam! 🙂 Zamárdiban tartotta már hatodik alkalommal Roy és Ádám a szülinapi koncertjét, Ugyanis csak pár nap különbséggel ünneplik a srácok a jeles napjukat.  Tavaly a Fenderek készültek nekik, idén a bulinak helyet adó Party Fészek nevű hely adta az ötletet. 🙂

Hogy újfent nem voltam a helyzet magaslatán, az már szinte kötelező nálam… Tény, hogy elszúrtam a tésztákat, laposak, szalonnásak lettek, újra kellett őket sütnöm, a krém, bár hatalmas mennyiségnek tűnt, lehetett volna több is. 

Tény, hogy közben dolgoztam is, a szabadságolások miatt 12 órák is befigyelnek, így nyűgös, fáradt és kapkodó módban szerencsétlenkedtem végig az egészet.

Először arra gondoltam, hogy a házi nutellás csokikrémbe majd jól beletapadnak az ágacskák. Nem is nagyon készültem nagy adag marcipánnal, előző nap a figurácskák már készen voltak. Az egy dolog, hogy a zselatinos csokis masszából a pálcikák már törtek, és nem tudtam szépen ráhajlítgatni, amikor összeállítottam még figurák nélkül a fészket, szörnyen nézett ki. Késő volt már, és éjfélre mentem melózni, így nem nagyon volt több időm, kétségbeesve hívtam ki a páromat, hogy – Baszki, ez úgy néz ki, mint egy rakás sz@r! – De, hát még nincs kész ugye? – De igehehen, kéhész… sírtam fel totál frászban. Mivel reggelig meló, és úgy volt, hogy 9-re jönnek érte, totál kiborultam. Matyi: – Miért nem burkolod be? – Mert nincs több előkészített mandulám! – Hát csinálj! – De az mire megszárad, reggel lesz, és addigra jönnek érte! (még mindig sírva) – Jó, állj neki, és hívd fel őket, hogy holnap mi levisszük a tortát!

Így is történt. Leszedegettük az ágakat, és nekiálltam mandulát héjátlanítani. Másnap reggel, mikor hazaértem a melóból, gőzerővel marcipánt gyúr, burkol és próbálja rákönyörögni a pálcikákat a marcipánra vízzel – semmi, cukros vízzel – semmi. Tojáshabot nem akartam, de lehet, hogy jobb lett volna, nem tudom. A maradék burkoló marcipánt hígítottam fel végül kenhető állagúra, abba nyomigáltam bele a már teljesen roppanósra száradt ágakat. A burkolat hullámzó regye-ragya dimbes-dombos, a pálcákon mindenhol krémnyomocskák, zilált és borzalmas. Ám mikor párom hazajött, azt mondta, hogy mégis milyen legyen egy fészek?? Majd biztos szabályos, élsima, és patyolattiszta mi? Az igazi fészek is szabálytalan, sárból, ágakból álló káosz. Mint ez. Öööö…nem nyugtatott meg… 😀

Közben szóltak, hogy van lent egy 14 éves ikerpár, akiket szeretnének meglepni egy pici hasonmás tortával, amiben két tojás csücsül, ez ilyen lett.

A buli viszont fergeteges volt, Roy és Ádám is elbűvölően kedves, jó fej emberkék, teljesen elvarázsolódtam! 🙂

Naszóval. 3 után valamivel értünk oda, farmer+póló, ahogy máskor, ám ott mindenki bikiniben, vagy kisgatyában grasszált, volt 37 fok. Most már mindegy, de ha tudom sem vettem volna fel fürdőruhát, ez van. Edina (a közös ismerős, régi barátom) egyből leültetett egy asztalhoz, jókat dumáltunk, sok emberke forgolódott ott, mindenki lazásban. Egyszer csak kiszúrtam Royt a pultnál, aki pohárral a kézben, egy szál trikóban odasétált Edinához, puszi-puszi, traccs, majd Edina bemutatott minket, Nézd, ő a tortás lány, aki tavaly a gitárokat, tudod. Roynak felcsillant a szeme, és egyből áradozni kezdett. Vörös póló volt rajtam, de szerintem halovány rózsaszínnek tűnhetett az arcomhoz képest. :$ Majd lazán leült hozzánk, kávé, cigi, traccs. Én odasúgtam Edinának, remegő hangon, hogy ugye tudod, hogy most kész vagyok teljesen? – rám néz, majd Royra, és nagyot nevettek, hogy ugyan már! 😀 Így kezdődött. 🙂 Ádám is befutott, ő is bermudában, köszön, puszi, majd menne is tovább, amikor Edina neki is mondta, hogy én voltam a fenderek elkövetője, hát azt az arcot kellett volna látnotok! Felcsillant a szeme, egyből széles mosoly, meleg üdvözlés, dicsérő szavak, Dina megint rákot játszik. 😀 Szédületes volt. Roy kérdezte, hogy hogy csináltam az a bődületesen zseniális tortát, mire azonnal hárítottam, hogy na, azért volt benne hiba nem is egy, és hát majd talán egyszer leszek olyan jó, mint szeretnék. Értetlenül nézett Edinára, aki erre úgy reagált, hogy sebaj, Royék 80-adikjára már talán elégedett leszek én is, majd Royhoz fordult, tudod, neki olyan a jó torta, mint neked a jó nóta! 🙂 Roy rám nézett: Szintén maximalista? Üdv a klubban! 😀

A délután folyamán kicsit furán éreztük magunkat, mert ott mindenki ismert mindenkit, Edina is, meg Royék is (persze) mindenkivel váltottak pár szót, nem akaszkodhattunk rájuk igazán. Sétáltunk sokat, ettünk, nézelődtünk, Edina közben bemutatott pár embernek, sorolta, hogy ki kinek a kicsodája, már fogalmam sincs a kapcsolati hálóról, de jó fejek voltak, aztán végül összemelegedtünk, jókat beszélgettünk, tünemény emberkék. Hülye kifejezés, de TÉNYLEG olyanok voltak, mint egy nagy család. Mint kiderült, sok barátság úgy indult, hogy többször összefutottak egy-egy koncerten, és azóta rendszeresen együtt mennek, megbeszélik, mikor-hol, meg már a hétköznapokbna is barátok. 

Végül csak eljött az este, nagyon türelmetlenül vártam a koncertet! Akkora bulit csaptak, hogy az hihetetlen, Ádám a kedvenc rózsaszín gitárjával zenélt, és őstehetség a figura, géppuskakezű, az leírhatatlan, hogy mit művelt vele!! Az youtube-on, meg ilyeneken nem jön le, hogy élőben mit varázsol! A dobos is tolta, sok kis szólójuk volt, meg örömzene is, ahol mindegyik csak játszik önfeledten, semmi megkötés, és hát még most is libabőrözök, ahogy látom őket becsukott szemmel, a ritmusra mozogva játszani, csak úgy. Roy a besszeros, bődült jól játszik, de a hangja a valódi hangszer, bármily fura, élőben sokkal jobb, mint a stúdió felvételeken. Közben többször felköszöntötték egymást, ajándékok, pezsgő, és a tortát is kihozták, letették a színpadra, rajta tűzijáték, meg minden. Ők akkor látták először, és hát oldalról, meg messzebbről nem valami látványos, de Roy közelebbről is szemügyre vette, és a mütyürkéket dicsérte nevetve. 🙂 Aztán még zenéltek egy rájátszást. Amikor befejezték, mindenki tódult köszönteni őket, meg gratulálni, meg fotózkodni. Én is kértem, hogy hadd kapjam le őket a tortával, ahogyan mások is, és amikor kész volt, akkor készült közös fotó is. Csattant két puszit, közben pedig Ádám kérdezi, hogy te tényleg cukrász vagy? mondom leszek, ha minden sikerül, erre azt mondja: Én cukrászlént végeztem alapból pesten, a Gundelnél a Rózsa utcaiban, tudod. Dehogy tudtam. Hirtelen köpni-nyelni sem, és szerettem volna azonnal kikapni a kezéből a tortát, és elszaladni vele valahová nagyon messze….én csinálok NEKI tortát?? Hát ki vagyok én? :O 

Aztán felvágták, az első szeletet a kezembe nyomta Roy, kérte, hogy velük egyek én is, aztán egy üvegből pálinkáztunk (pohár minek, buli van! 😀 ), meg még beszélgettünk, és amikor indultunk, kaptam még pár ölelést is miközben Roy odasúgta, hogy- zabálják a tortádat, baromi finom volt, ugye látod, hogy morzsa sem maradt? Ha máskor nem, jövőre tali! :))) 

Szabó Leslie is ott volt,  Pár számot eljátszottak közösen is, mint kiderült, régi jó barátok. 🙂 Ő sem piskóta! 🙂 A gyerekek a színpadon pedig tanoncok, nagyon ügyesek voltak. A 14 éves kissrác Ádám tanítványa, eszméletlen közös produkciót toltak, készültek előre is, és szabadon is, csak úgy, érzésből. Libabőrös érzés volt. 🙂