Cica

   Új kihívás érkezett. 🙂 Volt kolléganőm szülinapjára készült. Teljesen rám bízták a dolgot, hisz ismerem. Bár a gyönyörű 60-at tölti, szabad szájú, vagány, laza nőcit kell elképzelni, aki imádja a macskákat, szóval nem az a tipikus lilavirágos-masnis emberke. Macskából is készült már rengeteg torta, a gömbölyödve alvós már nekem kicsit uncsi, már volt is, ekkora méretben az ülővel meg sem próbálkozom. Jerry Tom-ja tűnt még jó ötletnek, de valami mást, valami vagányabbat szerettem volna. Neten találtam rá egy fotóra, aztán kis baráti körömben tartottam mini szavazást. A gömbölyödött, Tom és ez lehetett volna, egyértelműen ez lett a befutó. Tök olyan, mint egy jóllakott napközis. 😀 

   Elhatároztam, hogy majd most is fázisonként fotózok, aztán szokás szerint csak az első jött össze, utána már valahogy elfelejtődött  a masina. Az elsőt azért hozom.

   Tejbegrízes krémmel és karamellel lett töltve, csakúgy, mint öcsié, nagyon bejön most ez a kombináció, és jól is lehet dolgozni a krémmel. Talán látszik is, hogy csak leheletvékony vajkrém-réteg zár, nincs  szívem elrontani még nyomokban sem az ízt. A macsek kialakítása végtelenül egyszerű, a piskóta széleinek gömbölydedségét kihasználva faragtam kicsit csak, és bevágásokkal emelem ki a fej, a comb és farok körvonalát, minimális anyagveszteséggel. Majd kisebb marcidarabokkal hangsúlyoztam az arc domborulatait, kapott kis szemöldököket, pofát, és tokát. Bevonás és festés után került fel az orr és a mancsok.

   Nagyon jól esett most ezt készítenem, megint magától jött minden, imádom az ilyen alkotást. 🙂

  Ja, míg el nem felejtem: Boldog Szülinapot Anna! 😀

Tovább a blogra »