Dina világa

Cica

   Új kihívás érkezett. 🙂 Volt kolléganőm szülinapjára készült. Teljesen rám bízták a dolgot, hisz ismerem. Bár a gyönyörű 60-at tölti, szabad szájú, vagány, laza nőcit kell elképzelni, aki imádja a macskákat, szóval nem az a tipikus lilavirágos-masnis emberke. Macskából is készült már rengeteg torta, a gömbölyödve alvós már nekem kicsit uncsi, már volt is, ekkora méretben az ülővel meg sem próbálkozom. Jerry Tom-ja tűnt még jó ötletnek, de valami mást, valami vagányabbat szerettem volna. Neten találtam rá egy fotóra, aztán kis baráti körömben tartottam mini szavazást. A gömbölyödött, Tom és ez lehetett volna, egyértelműen ez lett a befutó. Tök olyan, mint egy jóllakott napközis. 😀 

   Elhatároztam, hogy majd most is fázisonként fotózok, aztán szokás szerint csak az első jött össze, utána már valahogy elfelejtődött  a masina. Az elsőt azért hozom.

   Tejbegrízes krémmel és karamellel lett töltve, csakúgy, mint öcsié, nagyon bejön most ez a kombináció, és jól is lehet dolgozni a krémmel. Talán látszik is, hogy csak leheletvékony vajkrém-réteg zár, nincs  szívem elrontani még nyomokban sem az ízt. A macsek kialakítása végtelenül egyszerű, a piskóta széleinek gömbölydedségét kihasználva faragtam kicsit csak, és bevágásokkal emelem ki a fej, a comb és farok körvonalát, minimális anyagveszteséggel. Majd kisebb marcidarabokkal hangsúlyoztam az arc domborulatait, kapott kis szemöldököket, pofát, és tokát. Bevonás és festés után került fel az orr és a mancsok.

   Nagyon jól esett most ezt készítenem, megint magától jött minden, imádom az ilyen alkotást. 🙂

  Ja, míg el nem felejtem: Boldog Szülinapot Anna! 😀

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Anonymous says:

    Koszonom a valaszod! Nagyon ugyes vagy!Mivel olyan aranyos es ducika kover kandurra hasonlit, azert is hittem hogy nagyobb a torta.Nagyon tetszik! Ha lesz idom, majd megprobalkozok vele epp ezert.Sztem nem leszek annyira ugyes mint Te formazassal. Majd vmi osszejon ha mas nem is akkor egy kobor kandur. hihihiKoszi a segitseget es tovabbi szep tortazasokat! Szia: ILDIKO

  2. Szia Ildikó! :)Ezt egy 26 cm-es kapcsos tortaformában sütöttem meg, a Kiskukta féle 5 tojásos adagot, olyan 8-9 cm magas lett. a felső lapot bizony átvágtam krémig. 😀 Nem szándékosan amúgy. 🙂 simán csak 3 felé vágtam, betöltöttem, aztán adj neki. Úgyis bekentem felülről is, így hát nem számít, ha picit megszalad a kés. Az orrát a kis kezemben gyurmáztam cica-orr formájúra, ecset végével fúrtam két kis lyukat, kés élével nyomtam bele a felezővonalat, illetve a kés hegyét lyukakba téve óvatosan lefelé mozdítva vágtam bele picit, hogy hasonlítson az igazi orrnyílásra. Ennyi. 🙂

  3. Anonymous says:

    Szia DINA!Jajjjj, de szep lett! Mi tisztara macskasiak “vagyunk.A lanyomat szivesen meglepnem ilyennel.Megirnad hogy mekkora a torta atmeroje es vastagsaga, es hogy a torta tetejet milyen vastagra hagyod hogy tudjad mintara faragni anelkul hogy “atfaragd “a kremig? Az orrat hogy formaltad meg??Olyan szep ez a torta hogy ezt a kover kandurt szivesen jol meggyurnam had doromboljon.hihi Segitsegedet elore is koszonom!!/Mailcimem:ildipados@gmail.com/Szia! ILDIKO

  4. M@rti says:

    Nagyon jópofa lett ez a macsek!!! 🙂

  5. Pixie Pie says:

    Annyira vidám! Tök jó még csak ránézni is! 🙂 Jó ötlet volt a fázisfotó, így egész egyszerűnek tűnik a faragás. 🙂

  6. tejszínhab says:

    Te, Dina, ez jobb, mint az ötletadó képen, imádom a végeredményt! :))

  7. Marcsi says:

    Nagyon aranyos lett a kis cicó!!!!

  8. Kisildi says:

    Enném a pici rózsaszín nóziját!

  9. Anazar says:

    Nagyon szuper!! Bájos, édes :-))


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!