Az öngyújtó kattanását követő 10. másodpercben nagy svunggal megállt a bódé előtt egy fehér furgon, tetején villogó, meg sziréna, benne két egyenruhás tag, kis kézimappa elő, írkálás, a sötétben az oldalát nem láttam, gyors szemrebbenés a rendszámtáblára: RR-valami-valami, ez baszki nem vicces!! Nemáááár!
Mozdulatlan maradtam, csak a dekket fordítottam befelé a markomba, másik kezemet leárnyékolva ráborítottam, remélve, hogy a szállingózó füstöcske nem olyan feltűnő, mint hiszem, közben hatalmasra tágult szemmel fixíroztam a bent ülőket. Végre az anyósoldali ajtó felpattan, ember kiszáll, hátizsákját vállra lendíti, majd beszól az autóba, köszi!! És már megy is, TÁVOLODIK tőlem. Most mi?? Ezt most hogy? Nem is miattam?? Sofőr int mosolyogva, majd gázt ad, indít, pár mp múlva nyoma sincs…
Dina végre vesz levegőt, az iskolában úttörőként tanult lépéssel öt métert a buszmegálló szélétől kimér, lép még kettőt, csak hogy tuti legyen a biztos, és remegő kézzel elszívja a cigi maradékát, miközben szép lassan feloldódik a jeges gubanc gyomortájékon. Istenem mennyire utálom a rémület fémízét a nyelvemen….