Bevállalom kategória, már ami a szokásos bénázásaimat illeti. Az úgy volt, hogy tegnap gyerkőceimmel néztünk egy vetélkedőt a paprikán, ahol muffinos csapatok versenyeztek több szempontból is, hogy végül a nyertes csapat vehessen részt 1000 muffinjával egy rangos díjátadón. Olyannyira ínycsiklandó volt, hogy muszáj volt nekiállni, persze nem kicsit nyúztak a kölkök, hogy anya, tök gyorsan kész van, és olyan régen, és különben is segítünk (ahha, nah ja…), meg léccciiii!
Hát jó. Az egyensúlytészta volt a kiindulópont fejben, de hagytam a kezemet dolgozni, az mindig bejön.
Ez lett végül:
- 2 nagyobb tojás
- 14 dkg cukor
- 2 evőkanál holland kakaó
- fél kocka margarin
- 1 tábla (100 gr.) tejcsoki
- vanicuki
- sütőpor
- 1 dl tej
- 14-16 dkg liszt
A tojást kikavartam a cukorral és a kakaóval. Kis tálkába kockáztam a margarint meg a tejcsokoládét, és összeolvasztottam őket. Ne legyen túl forró, csak épp folyékony. Ráöntöttem a tojásra, vanicuki, sütőpor, tej és liszt. Kikavartam a tésztát, és kapszlival telepakolt muffinsütőbe elosztottam 12 felé. Közepes lángon olyan negyed óra, húsz perc. Mikor már kellemes illata van, meg szoktam picit nyomni a tetejét, ha enyhén recsegős, akkor kiveszem, pont jó lesz, mire kihűl. Ha keményre sütjük, akkor kiszárad, fújtós lesz.
Lánykám azt is kitalálta közben, hogy neki olyan krémes tetejű, tejszínes muffin kell, mégpedig kókuszos, úgyhogy nekiveselkedtem annak is. Míg sültek a muffinok, Lilinek kiadtam a Mosogass! parancsot, Bendi bekapcsolhatta a játékát a gépen, én meg leszaladtam kókuszért és tejszínért a kisboltba. Érdekes, hogy a segítünk, megígérem! felkiáltás milyen gyorsan érvényét veszti, és hogy ilyenkor milyen könnyen húzza el a száját a kisasszony, de imádom, mert szó nélkül nekiáll azért. 🙂
No szóval 2 dl-es, 32%-os tejszínt találtam, gyorsan haza is hoztam, és úgy döntöttem, most sikerülni fog! Már csak azért is! Elővettem kedvenc szendvicstalpú saválló lábaskámat, abba szépen beleöntöttem, és zutty a fagyóba, mert ugye az kell, hogy nagyon hideg legyen, meg hogy amiben habosítom, az is tartsa a hideget. Kavarólapátok mellé. Közben kókuszt kv-darálón finomabbra (olyan 5 dekát kb.), ne legyenek már féltéglák a krémben, és ahhoz kevertem a 10 dekányi porcukrot, mert a tejszín nem szereti.
Fél óra előhűtést ír pár tejszínben sikeres ember, hát jó félóra múltán elővettem a tejszínemet, ami betonkeményre belefagyott a láboskába. Valahogy elfelejtettem, hogy az én fagyóm lökött, és normális termosztát híján -30 fokot tol normál üzemben, no de sebaj, így legalább alaposan hideg. Cseppnyi sóval felszórtam a mini koripályát, és nekiestem a robotgéppel. Szép, csillogó, kristályos havam lett, ami sehogysem akart habra hasonlítani. De nem adjuk fel, hisz a kitartás szép erény, tolom neki tovább, hátha. Amikor már úgy olyasminek nézett ki, mint kéne, ráborítottam a porcukros kókuszt, hablapáttal elkevertem, és láss csodát, a 22 fokos por felolvasztotta, gyönyörű, selymes folyamként csordogált a legnagyobb csalódottságomra. Ajvé! Robotgép újra elő, nekiesik, pörget, kissé keményebb, így már jó lesz, oké.
Aztán kihűlt muffinok elő, habzsák élesít, csillagcső helyén, krémet belelapátol. Tésztalabdák fölé helyezkedik profi tartásban, első hangyapöcsnyi krém gyönyörű, aztán megáll. Nulla. Fogpiszkálóval apró jégkristályt szétnyom, próbál újra. Eredmény ugyanaz. Dina haja kezd szép csíkosan fehérre váltani. Sokadik tömködés, könyörgés és szúrkálódás után, mivel éreztem, hogy a zsákban kezd felmelegedni az anyag a kezemtől, kikaparni meg nem akartam, hát körömmel benyomtam a csövet a zsákba, és mellette, alatta, fölötte kinyomódó anyagot próbáltam ráapplikálni a “tündéri”-nek perpill legkevésbé sem titulált tésztagömbökre.
Az íze csodás, krémesen lágy, csupa-csokis tészta, rajta finom, hűvös kókusztakaró, szóval végül megérte a fáradtság, de a tejszínnel továbbra sem vagyunk barátok! 🙂
És ha korábban jut eszembe az, amit ma műveltem, akkor sokkal jobban nézhetett volna ki, de majd holnap elmesélem, mi készült most nálam. 😉
