Cicó a’la Poór Juci

  

     Hát eljött ez a nap is, hogy cica tortát kellett összeállítanom. 🙂 Ülő, vöröses kölyökmacsek volt a cél, és hosszas kutakodás után, bár találtam pár fotót, jutott eszembe, hogy egy általam csodált hölgy már elkészítette előttem a lehető legtökéletesebb etalont. Ő Poór Juci, aki a cicussal aranyérmet nyert a minitorta versenyen. 
    Mivel gőzöm nem volt, hogy hogyan is állítsam össze, megnéztem pár videót és blogot ülő kutyatorták készítéséről, végül belevágtam. Azt eldöntöttem előre, hogy a feje nem hungarocell, vagy gabonamassza lesz, hanem torta, bár féltem egy kicsit. 
    Sütöttem két pici, de magas tésztát egy-egy tojásból, mindegyiket 4 felé vágtam, a 2 tető és egy szelet lett a fej, a többi 5 pedig úgy, hogy a két aljarész került alulra-felülre. Külön töltöttem és vontam be a testet és a fejet, majd a faragás után most azért vajkrémmel alávakoltam, mert irtó hülyén nézett volna ki a hullámzó marcipán. A leeső részekből lettek a mellső lábak, és a hátsó mancsok. A bajszok pici, vékony bevont drótdarabok.
    Narancsos csokikrémet rejtett belül. Első cicának nem is lett olyan rossz, bár lehetne még finomítani rajta bőven, a festés pedig még lehetne árnyaltabb is, de a srác, aki kérte, elégedett volt vele, és ez a lényeg! :))

Tovább a blogra »