Lovacska

   Krisztának készült meglepetésül ez a torta, nagy pacirajongó, és nem csak elméletben, úgyhogy kihívás volt. Most nem elégedtem volna meg egy rajzfilmszerű fejjel, próbáltam mindent beleadni. Mondjuk a sörény így is belerondít az összképbe, tényleg nagyon ideje lesz most már beszerezni valami ütős célszerszámot erre a feladatra! 😀

    Most úgy készült, ahogy M@rti írta, laposabb tésztát sütöttem, és a kivágás után lapjában kettévágott tészta közé rakosgattam ki a leeső részekből a harmadik tésztalapot. Így jobb az anyagkihasználás. Ezúttal főzött gesztenyekrém került bele, a tésztát pedig rumos sziruppal húztam át. 

   Jóval nagyobb az eddigieknél, hát rajzoltam egy új pacifejet. A festés is új dolog volt, abban a tekintetben, hogy most nem kakaóporral (mert azt hiába melegítem kevés vízzel, akkor is szemcsés marad, meg nem az igazi), hanem színkeveréssel. Facebook-on, ez egyik kis csoportban beszélgettünk erről, ki is próbáltam a zöld-piros keverést. Ám nekem valami borzalmas mocsárszínt hozott ki, hiába próbálgattam az arányokat, aztán beugrott a drága jó rajztanárom még általánosból, aki buzgón próbálta a fejünkbe verni a komplementereket, meg egyéb ilyen dolgokat, szóval hogy a színkörben minden egymással szemben álló szín keveréke barnát ad. Így hát fogtam a kis mocsárszín festékemet és kevertem bele még sárgát, pirosat, kéket, lilát, meg még zöldet is, hogy kevésbé legyen pirosas, és valóban, egy nagyon szép csokoládé színt kaptam. Ami persze felhordva a bézs marcipánra már kevésbé volt sötét csokiszín, de nekem így tetszett nagyon, nem is bántottam.

    Először szivacslabdával, aztán mivel nagyon vékony réteget vitt fel, hát ecsettel, de az meg túl csíkos volt (a festék ugye híg), hát rámentem kézzel, ujjal, tenyérrel, ahol kellett. Végül csak kialakult többé-kevésbé az, ami már tetszett.  Próbáltam a szemét a lehető legélethűbbre kialakítani, a szemöldökcsont is nagyot dobott rajta. Az orra, szája már magától, a füle most különálló marcipánból, így sokkal szebb. Bőrszalagok, csat, és a sörény, jobb híján lapos, karcolt marcipánnal. A lényeg, hogy Kriszta csak csatig engedte felvágni a nyaka felől, és jót kuncogtam, ahogy párja győzködte, hogy márpedig muszáj, mert a mamiék még nem is ettek belőle, ő meg kislányos daccal durcázott. 😀 Persze csak brahiból, hisz komoly felnőtt nő, de néha olyan jó kislánynak lenni nem? :))