Ablakpucolás
Volt osztálytársam anyukája ünnepelte szülinapját. Szilvi elmesélt rengeteg dolgot anyukájáról, hogy mit szeret, mi a hobbija, milyen őrültségei vannak, és miközben beszélt, saját maga kristályosította ki az ötletet. Volt szó felmosóvödörről, íróasztalról meg sok egyébről, de úgy döntött, hogy a legerősebb heppjét emelné ki, ez pedig az ablakpucolás.
Olyan ötlete volt, hogy félig már tiszta legyen, a másik, még “koszos” üvegre meg legyen beleírva (mint koszos autóra ujjal), hogy “Még legalább 50 évig!”. Mivel nem volt túl nagy torta – 12 szeletes – nem igazán fért volna ki a legalább szó, így az kimaradt, így is sokat molyoltam azon, hogy mivel is írjak az üvegre, mivel még a kisujjam is vastagabb volt a kelleténél. Végül a fültisztító pálcika vált be, jó 10-12 darabot elhasználtam, mire sikerült kivehetővé tenni a feliratot. 🙂 Próbáltam fénycsillanást varázsolni a tiszta oldalra, nem sok sikerrel, eszembe jutott egy kis íróka is, de inkább letettem róla. Viszont így utólag azt mondom, hogy a tiszta oldalról hiányzik a látkép, azaz felül kékebb, alul zöldebb lombszerű dolgokat festenék még rá, ha lehetne, sokkal életszerűbb lenne. A keret barnán mutatna jól, de panel révén fehér lett megjelölve.
A töltelék narancsos tiramisu volt, azaz a sima tésztalapokat kávéval és narancslével (csak úgy, a tészta felett facsarva) átitattam, a krémhez reszeltem a narancs héját, és minden réteg krémet átszitáltam kakaóporral. Meglepően friss, üde ízt adott, a kakaó és a kv mély, sötét ízét nagyon feldobta.