Jupíííí, előléptem hígítónak! 😀 Mármint blogvilág tekintetében, egyesek szerint, ez azt jelenti, hogy névtelen senkiből már legalább ott vagyok a palettán, hisz minden föstő nélkülözhetetlen kelléke ez is nem? 😀
Sajnálom, ha előző posztom vérig sértett pár embert, tartom magam ahhoz, hogy egy blog írása felelősséggel jár, és rossz élc viccelődve írni olyanokat, amit nyilván a többség nem engedhet meg magának (spec. egy Sydney-Hong-Kong kiruccanást). Nem, nem kell bocsánatot kérnie azért, mert kőgazdag, örülök neki, hogy vannak olyanok, akiknek nem küzdelem a mindennap.
Viszont egy receptkönyv (lásd. blog) nem attól jó, hogy flancos francia nevekkel dobálózva beszerezhetetlen, vagy bődült drága alapanyagokból írunk le kutyulékokat, hanem attól jó egy receptkönyv, ha a receptjeimet – korrekt tippekkel és ötletekkel gazdagítva – a Bütykösbivalyfalvai 65 éves Náncsi néni is el tudja készíteni a szeretteinek. Szerintem. Vannak szép számmal ilyen (sznobék szerint) hígító blogok, és őket sokkal jobban megbecsülöm, még ha képeik néha kicsit suták is, viszont tényleg azon igyekeznek szívvel-lélekkel, hogy bárki kezdő bátran belevághasson a pepecselésbe. Külön becsületet érdemelnek, amiért a kis onokától kapott mobilgépezettel próbálnak meg fázisfotókat bemutatni, ne adj isten VALÓDI tippeket keresnek a fotózás rejtelmeire, hogy esztétikailag fejlődhessenek. Ennyi. (Az egyiken akkorát rötyögtem, kioszt alaposan, majd azt írja utolsó mondatában végső csapásnak szánva, hogy különben is utálom a marcipánt, úgyhogy soha többet nem jövök! :)) )
Na, leszögezném, hogy ez itt nem egy olyan napló, amit arra szánok, hogy mindenki ízlésének megfeleljen. Ez itt az én világom, és jogot formálok arra, hogy küzdelmeimet, örömömet, sikerélményemet, haragomat, netán kritikámat leírjam. Nem kötelező olvasni, aki mégis velem tart, azt sok szeretettel üdvözlöm, és ígérem, hogy nem csak örömködés, meg puszi-nyuszi, meg úgyszeretlek lesz majd, hanem hideg is, meleg is, ahogyan az élet hozza.
Különben meg különben is tortát hoztam elsősorban, csak megint szájmenésem lett. Ha még ezek után érdekel bárkit is… 😀
Egyszerű kis tortusz, Ferrarit kértek, piciben. Mondtam az úgy érdekes lesz tortailag, nem mintha nem lehetne megcsinálni, csak hát legyen már mit megenni is, olyan igazi három tészta – két krém szerű. Így lett az, hogy kicsi torta, rajta kicsi Ferrari. Hagytam helyet a gyertyának, viszont üresnek ítéltem, így kis kockákkal mozaikoztam egy befutó zászlót neki körbe, utalva a nyerő adottságaira. 🙂
Karamellkrém töltetet kapott, egyik nagy kedvencem, imádom minden formáját. A tortával a célt elértük, tehát minden-minden rendben. 🙂
.jpg){kind=link}
