Jupíííí, előléptem hígítónak! 😀 Mármint blogvilág tekintetében, egyesek szerint, ez azt jelenti, hogy névtelen senkiből már legalább ott vagyok a palettán, hisz minden föstő nélkülözhetetlen kelléke ez is nem? 😀
Sajnálom, ha előző posztom vérig sértett pár embert, tartom magam ahhoz, hogy egy blog írása felelősséggel jár, és rossz élc viccelődve írni olyanokat, amit nyilván a többség nem engedhet meg magának (spec. egy Sydney-Hong-Kong kiruccanást). Nem, nem kell bocsánatot kérnie azért, mert kőgazdag, örülök neki, hogy vannak olyanok, akiknek nem küzdelem a mindennap.
Viszont egy receptkönyv (lásd. blog) nem attól jó, hogy flancos francia nevekkel dobálózva beszerezhetetlen, vagy bődült drága alapanyagokból írunk le kutyulékokat, hanem attól jó egy receptkönyv, ha a receptjeimet – korrekt tippekkel és ötletekkel gazdagítva – a Bütykösbivalyfalvai 65 éves Náncsi néni is el tudja készíteni a szeretteinek. Szerintem. Vannak szép számmal ilyen (sznobék szerint) hígító blogok, és őket sokkal jobban megbecsülöm, még ha képeik néha kicsit suták is, viszont tényleg azon igyekeznek szívvel-lélekkel, hogy bárki kezdő bátran belevághasson a pepecselésbe. Külön becsületet érdemelnek, amiért a kis onokától kapott mobilgépezettel próbálnak meg fázisfotókat bemutatni, ne adj isten VALÓDI tippeket keresnek a fotózás rejtelmeire, hogy esztétikailag fejlődhessenek. Ennyi. (Az egyiken akkorát rötyögtem, kioszt alaposan, majd azt írja utolsó mondatában végső csapásnak szánva, hogy különben is utálom a marcipánt, úgyhogy soha többet nem jövök! :)) )
Na, leszögezném, hogy ez itt nem egy olyan napló, amit arra szánok, hogy mindenki ízlésének megfeleljen. Ez itt az én világom, és jogot formálok arra, hogy küzdelmeimet, örömömet, sikerélményemet, haragomat, netán kritikámat leírjam. Nem kötelező olvasni, aki mégis velem tart, azt sok szeretettel üdvözlöm, és ígérem, hogy nem csak örömködés, meg puszi-nyuszi, meg úgyszeretlek lesz majd, hanem hideg is, meleg is, ahogyan az élet hozza.
Különben meg különben is tortát hoztam elsősorban, csak megint szájmenésem lett. Ha még ezek után érdekel bárkit is… 😀
Egyszerű kis tortusz, Ferrarit kértek, piciben. Mondtam az úgy érdekes lesz tortailag, nem mintha nem lehetne megcsinálni, csak hát legyen már mit megenni is, olyan igazi három tészta – két krém szerű. Így lett az, hogy kicsi torta, rajta kicsi Ferrari. Hagytam helyet a gyertyának, viszont üresnek ítéltem, így kis kockákkal mozaikoztam egy befutó zászlót neki körbe, utalva a nyerő adottságaira. 🙂![]()
![]()
Sajnálom, ha előző posztom vérig sértett pár embert, tartom magam ahhoz, hogy egy blog írása felelősséggel jár, és rossz élc viccelődve írni olyanokat, amit nyilván a többség nem engedhet meg magának (spec. egy Sydney-Hong-Kong kiruccanást). Nem, nem kell bocsánatot kérnie azért, mert kőgazdag, örülök neki, hogy vannak olyanok, akiknek nem küzdelem a mindennap.
Viszont egy receptkönyv (lásd. blog) nem attól jó, hogy flancos francia nevekkel dobálózva beszerezhetetlen, vagy bődült drága alapanyagokból írunk le kutyulékokat, hanem attól jó egy receptkönyv, ha a receptjeimet – korrekt tippekkel és ötletekkel gazdagítva – a Bütykösbivalyfalvai 65 éves Náncsi néni is el tudja készíteni a szeretteinek. Szerintem. Vannak szép számmal ilyen (sznobék szerint) hígító blogok, és őket sokkal jobban megbecsülöm, még ha képeik néha kicsit suták is, viszont tényleg azon igyekeznek szívvel-lélekkel, hogy bárki kezdő bátran belevághasson a pepecselésbe. Külön becsületet érdemelnek, amiért a kis onokától kapott mobilgépezettel próbálnak meg fázisfotókat bemutatni, ne adj isten VALÓDI tippeket keresnek a fotózás rejtelmeire, hogy esztétikailag fejlődhessenek. Ennyi. (Az egyiken akkorát rötyögtem, kioszt alaposan, majd azt írja utolsó mondatában végső csapásnak szánva, hogy különben is utálom a marcipánt, úgyhogy soha többet nem jövök! :)) )
Na, leszögezném, hogy ez itt nem egy olyan napló, amit arra szánok, hogy mindenki ízlésének megfeleljen. Ez itt az én világom, és jogot formálok arra, hogy küzdelmeimet, örömömet, sikerélményemet, haragomat, netán kritikámat leírjam. Nem kötelező olvasni, aki mégis velem tart, azt sok szeretettel üdvözlöm, és ígérem, hogy nem csak örömködés, meg puszi-nyuszi, meg úgyszeretlek lesz majd, hanem hideg is, meleg is, ahogyan az élet hozza.
Különben meg különben is tortát hoztam elsősorban, csak megint szájmenésem lett. Ha még ezek után érdekel bárkit is… 😀
Egyszerű kis tortusz, Ferrarit kértek, piciben. Mondtam az úgy érdekes lesz tortailag, nem mintha nem lehetne megcsinálni, csak hát legyen már mit megenni is, olyan igazi három tészta – két krém szerű. Így lett az, hogy kicsi torta, rajta kicsi Ferrari. Hagytam helyet a gyertyának, viszont üresnek ítéltem, így kis kockákkal mozaikoztam egy befutó zászlót neki körbe, utalva a nyerő adottságaira. 🙂
.jpg)
Karamellkrém töltetet kapott, egyik nagy kedvencem, imádom minden formáját. A tortával a célt elértük, tehát minden-minden rendben. 🙂
Köszi Gabi! 🙂
Már megint egy szuper tortát készítettél! 🙂 Nagyon tetszik, mint minden tortád! :)))
Köszi Habos! 🙂 Megtaláltam a bejegyzésed, írtam is pár mondatot. :)) És igen. KÉsz tésztából, (vagy porból sütöttből), kész krémből, kész vajkrémmel töltve kész fondannal borítani valamit, amire szilikonmintázós gyöngysort biggyesztünk, valóban szép tud lenni, de eszmei értéke számomra nulla. Azért egy-két eszköznél nem tudtam nemet mondani, ez volt a kisvirágkiszúró, meg a lila festék. Most meg simítóra ácsingózom, meg ilyen manikürkészletre hasonlító bizéfejű marcipánmintázó pálcikákra, csakhát a pénztárca ugye…
Szívemből szóltál, Dina! Bár egy ideje eltűntem, mer tépp örülök, h élek, de ezt nem hagyom szó nélkül. Nem vagyok egy nagy szakács, de a saját szórkozásomra és okulásomra vezetem a blogot, és szerintem becsülendő ha valaki a balfogásait is megosztja az olvasókkal, hiszen nem lehet minden csilli-villi és igazán egoromboló is tud lenni ilyen blogokat nézegetni 🙂 Egyszer én is írtam erről bejegyzést – bár akkor alig volt pár olvasóm még, hogy miért van az, h egyesek megvesznek százezres kütyük, ide rakják, oda rakják és kész is a torta. Úgy könnyű. Saját kútfőből, “háztartási” eszközökkel dolgozni, így kihozni egy tuti tortát már valami. De hogy a tortádról is mondjak valami, nagyon jó lett, bár magamat ismétlem 🙂
Az történ Pixie, hogy a szemályi titkárom, azaz adminom, egyben moderátorom egyszeri elolvasás után automatikusan törli a névtelen, anonimitás homályából vagdalkozó hsz-eket, de majd szólok neki, (küldök emilt magamnak), hogy egy fél órás licencét azér adjon már nekik. :DD
:)) De jó fej vagy! Pedig aztán nekem is van még kiktől tanulni, úgyhogy inkább tanuljunk együtt! :)Hol lehet ezeket a hozzászólásokat elolvasni? Mert itt nem találtam ilyet, a repcsijegynél sincsenek megjegyzések. Hát képzeld, nekem sincs többféle tepsim, mert a fém tortagyűrűben sütöm a különböző méreteket, ami állítható. Ha nincs ilyened, szerezz be egyet, mert nagyon praktikus! 🙂 Nekem pl nincs túl sok tortadíszítős kellékem, csak amiket ajándékba kaptam, de úgy vagyok vele, hogy nem is ragaszkodom hozzájuk, mert többre tartom az egyediséget, még ha több időbe kerül is emiatt a tortákat megcsinálni, mint a kiszúrókkal meg mifenékkel való operálást.
Pontosan! 🙂 Már repcsijegynél is kaptam olyat, hogy miért szólom le azokat, akiknek van többféle tepsijük, és vegyem tudomásul, hogy ők sem dollármilliomosok! Hát kérem, az öncinizmust érteni kéne, nem pedig ing gyanánt magunkra ölteni! 😀 Magamról, és csakis magamról írtam, mert SZERETNÉK dollármilliókban úszni, mint Dagobert, csakhogy nem megy, így muszáj kreatívabbnak lennem. :)) Pixie, Te pedig példa vagy, amit szeretnék követni.
Nagyon klassz kis torta lett, ügyi vagy! Különösen az autó lett jó rajta. Ez a füstölgés dolog most felcsigázott, utánanézek min akadtál ki ennyire. 🙂 Egyébként meg egyetértek, nem a profi fotóktól lesz jó egy gasztroblog, hanem a használható ötletektől vagy receptektől, esetleg a jó írásoktól. Bár ettől függetlenül az sosem árt, ha valaki megpróbál minden téren fejlődni. Én például tudom, hogy sose fogok tudni elég jó képeket csinálni, mert nincs több százezrem egy profi gépre, de a lehetőségekhez képest megpróbálom a legtöbbet kihozni abból ami van…
Köszönöm Gabi, ez nekem nagy szó, igazán és szívből örülök, hogy itt vagy velem! S bár még csak loholok utánad, mint pincsikutya, elhiheted, hogy nem fogom visszafogni magam, és igenis elmondom, hogy mit éreztem, hogyan éltem át, még akkor is, ha elriasztok valakit. :)) De tudom, hogy nem fogok, sőt! Mindannyiunkban ott él a kismanó, aki púpított háttal kissé előrehajolva, kaján vigyorral az ajkán dörzsöli a kezeit, miközben huzigálja a szemöldökét, ha egy jó kis fakanál-csatát vesz észre! :DD Egy szó, mint 100, Imádlak! Így, nagy bötűvel! 🙂
Dinga, nem is értem, hogy maradt ki az előző bejegyzésed – de most pótoltam. Már megint veled nevettem és veled bosszankodtam, ahogy leírtad az egész történetet. Szerencse, hogy a gépednek nem lett semmi baja, azt hiszem, az még drágább lett volna, mint az egy kiló marcipán…Nekem külön tetszik, hogy nem egy tökéletesnek beállított világot hozol, nem műképeket raksz fel, műhabokkal, hanem idehozod a világodat és megmutatod nekünk, megtisztelsz azzal minket, hogy beavatsz ebbe! Ehhez hozzátartozik a TE személyes véleményed – az biztos, hogy én mindenképpen veled tartok és követem a blogodat.Nagyon ritkán szoktam kipróbálni recepteket és praktikákat, mert ….ööööö…. elég sok a kamu. Nem hiszem, hogy az a hígító, aki használható és kipróbált recepteket tesz fel szívességből. Az biztos, hogy a tökéletesnek illusztrált, tökéletesen mű vacakok a beszerezhetetlen hozzávalóikkal és a számomra érthetetlen technikával tíz órán át készülő dolgok engem nem nyűgöznek le – ráadásul jó párszor befaragtam velük és a megérzéseim ellenére is kipróbáltam a hihetetlen arányokat és elkészítési módokat, hőfokokat, stb. leíró recepteket. Jajjj, ez rombolja csak a konyhai magabiztosságot igazán!Dina, a te receptjeidet és praktikáidat viszont bizalommal kipróbálnám és alkalmaznám – mert látom, hogy egyenesen leírod azokat! Nagyon örülök a blogodnak és Neked! Kívánok még sok-sok odamondogatós bejegyzést is – mert hidd el, ezzel nem riasztod el az olvasóidat! Engem biztosan nem! 🙂