Cimbalom

    Ez azt hiszem egyelőre a “bevállalom” kategóriába tartozik. Amikor telón beszéltünk, simán a csellóra gondoltam (mi van velem folyton??), és mivel gitárom már volt nem egy, hát igent mondtam, aztán beütöttem gugliba, és leesett az állam…cimbalom, barátom, cimbalom! Tudod, az az oldalt kismillió kütyük közt kifeszített 600 db húr. Meg hangszedő hidak, ahol hol alatta, hol fölötte ívelnek a húrok. Meg faragás az oldalán. Egy kisebbfajta pánik után egész éjszaka azon agyaltam, hogy ezt most hogyan? A kütyük helyett fogpiszkáló, és a húrok cérnából még egy 6 húros gitárnál oké, de itt? Tényleg azt akarom, hogy 2 órát csipeszeljenek fölötte, mire a kést bebebökhetnék? Meg akarok én min. 10 órát pepecselni egy darab tésztán? Baromi önzőnek tűnhet, hisz máskor annyira bele tudok borulni, de most egy kicsit besok(k)altam a feladattól. Aztán Matyi világosított fel és józanított ki, hogy oké-oké, torta, meg meglepi, de ennyire nem kéne véresen komolyan venni, stilizáljam, felismerhető legyen, a szándék a fontos, nem a milliméterek, meg amúgy sem akarja gondolom az Örömódát hirtelen lejátszani rajta, szóval no para. 

    Bevontam a két oldalt kissé megfaragott, betöltött tésztát, majd szilikon ecsettel, két színnel faerezetet festettem rá, nagyon jól sikerült, eddig oké. Hangszedő hidak. Stilizálás. Sötétebb barna marcipánból szabtam ki a csíkokat, a hangszedők helyére illesztettem. Ecset végével lyukakat fúrtam a pöcköknek, barna marci-kígyóból vágtam pici darabkákat. Máskor golyók lesznek, ez így nagyon tré lett végül.

    Eszembe jutottak Poór Judit mondatai a mézeskalácsai alatt (a gyönyörűen írókázottak alatt, tehát tessék végignézni az albumot, az egyik gyönyörű alatt ott lesz), hogy gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Meg újrazárható zacsi, meg tűlyuk. Hát a zacsi az sima háztartási volt, mert csak az van, de ezek után hajtóvadászatot indítok újrazárhatóért. A tojáshab nagyon jó lett, a 20. perc robotgépelés után betonkemény, gyönyörű írókám lett. Zacsit tűvel kiszúr, habot bele, papírra próbál csíkozni. Tűlyukon felejtős, hogy átszuszakolódott volna az anyag, viszont fölötte, mellette, mikrolikakon persze göndörödik kifele. Há hogyne. Másik zacsi, nagyobb lik, így jó. Próbacsíkok, mint a parancsolat. Ajvé, kezdjünk neki.

    A gyakorlás részen még turbóznom kell, mert úgy nagyjából a fele után már remegett a kezem, leszakadt a derekam, meg hibát-hibára halmoztam, ami pár perc pihi után sem lett jobb. Pedig csak pár vonal, az istenért, ennyire nem lehetek gyenge!! 😀 Na mindegy, ez is megvolt, torta vissza hűlni, közben ütőket elkészít, gondolkodik a faragáson. Az összes kiszúrómat kiborogattam a pultra, és próbáltam elképzelni, hogy mit is. Végül egy sima virágos, kacskaringós kép kezdett körvonalazódni, és hagytam a kezem a maga útján járni. Az ilyen spontán dolgok érdekes módon működnek.

   A kisregény után meg jöjjön maga a kreálmány.

    

    Mivel lakkom nincs, gondoltam, ha sűrű porcukros vízzel áthúzom a mintát, majd szép fényes lesz. Míg meg nem száradt, az is volt. Csakhogy kiült rá egy ilyen roppanós cukormáz…közben meg látszik, hogy a pöckök milyen hebehurgyák, és hogy naná, hogy belenyúltam a vonalakba, miközben nyomigáltam őket a likakba…szóval most nem vagyok büszke, nagyon amatőr a végeredmény, de rengeteget tanultam belőle, szóval a kövi már sokkal-sokkal jobb lesz.