Ez is közkedvelt téma egy tortaválasztásnál, de nekem még nem sok esélyem jutott babrálni velük. Összesen 4 darab ölebem volt cirka 5 év alatt. 🙂 Az első a kezdeti skót juhász már bemutatkozott, azóta pedig 3 csöppség jött össze.
Barátnőmé volt ez a kis puli, vaníliás töltelékű piskóta a test, rajta kézzel sodort kakaóval színezett marcipán. Kiscsajom segített, mert hajnalig sodorgathattam volna. 🙂 Próbáltuk rasztásítani, azaz különböző hossz és vastagság volt a cél. A fotó borzalmas, nagyon szépiás, mert késő este készült, amikor végeztünk.
Aztán a következő alkalommal fehéret kértek, és nem is tudom hol, de habcsókmasszával borított kutyust láttam. Gondoltam nekem majd milyen jól fog sikerülni, de persze nem olyan lett, mint képzeltem. Túl folyós volt a massza, összeépültek a húzások, ezért lett rövid szőrű a testen. Az a lényeg, hogy a “gazdijának” tetszett. Sima csokikrémes volt.
Végül mostanság készült a legfrissebb, ami szintén a neten bogarászott fotók alapján készült (technikáját tekintve) hibrid. A marcipán sajnos nem úgy viselkedik, mint egy lágy, rugalmas fondant, ez már majd lefolyt a tortáról , mégis morzsálós volt kissé az olló alatt. A mandula porózussá teszi, ez van. 🙂 Attól függetlenül eddig ez a legjobb kutyusom, és bőven van még hova fejleszteni ezt az oldalt.
Pedig rendes csokibarna volt, csak a kép ilyen narancsos beütésű… Volt már, hogy rendes narancssárgának hatott egy rózsaszín bevonat a képen. Tök nem értem, hogy miért csinálja ezt. Azóta több képet lövök ugyanarra, és fele szépia, fele normál. Bolond ez a gép mondom.
Tök jó az a puli, olyan, mintha paradicsomos spagetti lenne rajta!)) Az enyém is igen anyagdús lenne formázni. Olyan mint egy megtermett ajtónálló pipaszár lábakon.
Édespofák, legjobban a pulid tetszik 🙂
Nálam nem változott a méret, csak amikor én írok hozzászólást, akkor a nevem mellett megjelenik egy szürke kis kör pici ceruzával. Ennyi. Nem igazán értem, nálad miért méretezett át…
Majd úgyis jövök kérdezni, ha majd ott tartok. Köszi!Látom, mindenkinél megváltozott a megjegyzések kinézete. Ezt vajon a Blogger csinálta velünk? Nálam olyan aprók lettek a betűk, hogy nem lehet elolvasni.
Hát kapkodtam a frissítéssel, nem írtam le, hogy ezután három lapba vágtam, csokikrémmel töltöttem, és vontam, majd a mancsai kaptak először marcit, aztán a háta, rálógva a mancsra, következett a fejtető, végül a pofa bevonása. közben meg a farkinca és fülek. Ja, és a két szeme közti szőrpamacs is külön darab. Na így teljes a kép.
Ez aztán a gyorsaság! Köszi! Várom, hogy mikor csinálhatom meg! 🙂
Ám legyen! 🙂
Nagyon jók! Legközelebb fázisfotót is kérünk! Kutyát még nem csináltam ugyanis 🙂
Köszi! 😀
az a puli mekkora már! nagyon édes! 🙂