Hú, micsoda pörgés volt itt hosszú napokig! Most jutottam el odáig, hogy leüljek a gép elé, és rögtön hoztam is egy tortát. Mint a legtöbb mostani alkotásomnak, ennek is vannak “ősei”, tehát mondhatom, hogy level up kreálmány. :))
Az első öcsémé volt, akkor kapta, (asszem 4 éve) amikor tényleg rácuppant a monitorra, enyhén bekockulva. A szenvedély azóta is tart, de hála istennek most már egészen más indíttatásból. (mit tesz a szerelem? 😀 )
Aztán a következő az akkori főnökömé lett, aki tényleg monitorfüggő volt, és kedvenc szavajárása a “Ki a KIRÁLY?” volt, persze cinizmussal átitatva, ezért is állt a monitoron a rettegett felirat. 😀
Ez több, mint 2 éve volt. Végül elérkezett a jelenkor. Most elmaradt a figura, viszont jóval kidolgozottabb lett az asztal, és a többi apróság.
Újfent a puncstortával kacérkodtam, és micsoda fejlődés, most nem felejtődött ki a rum sem! 😀
Ja, és végre nem csak csiszre töltötte meg az alapot a puncsmassza, hanem még sok is lett, így végre megízlelhettem, hogy mit is adok ki a kezemből. Azt kell mondjam, hogy ízlett a végeredmény! Bár valójában köze nincs a “bóti” puncstortához, mert nem vízízű, intenzíven érezni benne mindent, a citromot, a narancsot, a leheletnyi fahéjat, a rumot, és együtt valami nagyon ütős ízbombát alkottak. Még egyszer köszi Lenjoz! 🙂 (bejegyzésbeli méltatás
itt!)
Kis technikai leírás: egyenesre nem kellett vágnom a tésztát, végre sima lett, így vágtam az aljából egy sima lapot (az lesz a teteje), majd körbevágtam egycentire a szélétől, óvatosan kibujtattam a belsőt a keretből, keretet félretettem. Majd megint egy vékony lapot vágtam le. A többit széttépkedve a már előre bekevert puncsalaphoz tettem egy másik, alaposan faragott torta leeső részeivel együtt. A sütőformába (kistepsiben sült) beletettem a nagyobbik vékony lapot, rá a keretet, bele a puncsmasszát, a tetejére a kisebb vékony lap. A pereme így nem passzol ugyan, de ez kialakul később. Lenyomatva a hűtőben pár óra. Kiborítottam tálcára, vékonyan átkentem egy kis vajkrémmel, és mehetett a buli! 🙂
Először az oldalát vontam be, itt figyelni kell a pontos magasságra, majd egy asztallappal zártam. Faerezetet úgy értem el, hogy halvány terrakotta színű masszát kilapítottam, és alulra tettem egy piros marcipánkígyót, majd, mint a beiglit, átfordítottam egyet, majd egy sárga csík, még egy fordítás, végül egy sötétebb barna hurka. Kaptam egy vaskos szalámit. Nem szabad gyúrni, csak sodorni, hogy csíkos maradjon. Kígyóra sodrás, harmadolva összehajtás, megint sodrás, hajtás, sodrás, végül hosszában késsel kettévág, a két felet hosszában kifordít (mert a szép csíkok belül alakulnak, mi szinte csak a halvány terrakotta borítást látjuk), hátukat egymásnak nyom, újra sodrás, majd méretre nyújtás-vágás.
Az oldalát azért jobban “fásítani” szerettem volna, így homoktorta Gabi ötletét is bevetettem, bekarcolásztam, és kakaóporral kissé kiemeltem a karcokat. Így szépen eltüntettem az oldalburkolat találkozási pontját is. 🙂
Nem tudom mi van velem, látom, hogy apró hibák még mindig adódnak itt-ott, mégis röpködtem, amikor kész lett! 😀