Hamis mézeskalács

    Az úgy volt, hogy szerettünk volna kedveskedni az ovinak egy doboznyi mézeskaláccsal, elsősorban díszítő céllal, meg netán falatozni. A válasz az volt, hogy jaj, de jó, nagyon örülnek, de csakis díszítésre, ugyanis enni az oviban házi sütit szigorúan tilos, csakis bolti, számlával leigazolt édességet vihetünk be, szóval az sem ártana, ha keményebb állagúra készítenénk, hogy ne törjön össze. 

    Kissé lelombozódtam, de nem adom fel az ötleteimet, szóval úgy döntöttünk, hogy keresünk egy jó kis kemény receptet. Valahogy mégis sikerült átesni azon a bizonyos lovon, mert kipattant az isteni szikra.

    Ha már csak dísz, akkor legyen már tartósabb, ne morzsolódjon szét jövő adventig, és ebből tuti nem fognak még véletlenül sem sutyiban harapni. 😀 (Plusz sajnáltam volna “kárba veszni” a tojást, cukrot, egyebeket.)

    A megoldás a só-liszt-víz gyurma. A szokásos 3-2-1 arányokat betartva (a liszt 3, a só 2, a víz 1 kispohárnyi) begyúrtuk a tésztát, és hogy élethűbb legyen, kevés kakaóport és fahéjat is tettünk bele.

    Kinyújtottuk, a szokásos formákkal kiszúrtuk, tálcán szárogattuk néha megforgatva. Száradás után jöttem rá, hogy a kevés kakaó lehetett volna kevéssel (sokkal) több is, hisz alig látszódott, viszont a fahéj illata él! 🙂 Talán ezért is döntöttünk úgy, hogy szép színesre pacsmagoljuk őket, vízfestékkel.

   Kacérkodtam a tojásfehérjés írókázással, aztán mégis inkább a fehér temperás festés  maradt a befutó, ismerve a habzsák makacskodását a kezemben.

    Holnap visszük be az oviba, remélem tetszik majd nekik! :))

A hóemberkék egyedül a kicsik kezeit dicsérik, a többinél is nagyjából csak fehérrel dolgoztam, így gyorsan készen lettünk. Ez persze nem az összes, készült itthonra is néhány.