Várom már azt a napot, amikor tényleg minden-minden röndbe’ van…mert olyan még nem sűrűn fordult elő sajnos! 🙂 Kedves ismerősömnek készült ez a torta, a kérés szerint doboskrémmel, amit most először sikerült totálisan elrontanom, bár nem tudom, hol volt a hiba. Szemcsés maradt benne a kakaópor, pedig szitáltam, pici darabos volt benne a vaj, pedig tényleg nagyon lágy volt, aztán meg sehogy sem fagyott ki, iszonyat folyós maradt, az idő pedig szorított, de nagyon. Ismerős?
Az alapot ahogy tudtam betöltöttem. Majd kikavartam egy adag kakaós vajkrémet (nem volt időm új krémet főzni, meg a bátorságom is alaposan megcsappant). Bevakoltam vele az alapot, és összeállítottam a felső részt.
Aztán nekiálltam. Hajnali háromkor befejeztem félkészen, de legalább már be volt burkolva mindenhol.
Ma befejeztem az apróbb részekkel, és felállítottam a platóra a teljes éjszakát száradó marcipánból készült szerkezetet. Kiderül, így marad-e. Nagyon aprólékos, igazi türelemjáték torta, ráadásul autó (herótos smile 650 db) szóval ezennel kedves barátok, ismerősök, családtagok, ez volt az első és egyben utolsó Matuka! 😀
