Várom már azt a napot, amikor tényleg minden-minden röndbe’ van…mert olyan még nem sűrűn fordult elő sajnos! 🙂 Kedves ismerősömnek készült ez a torta, a kérés szerint doboskrémmel, amit most először sikerült totálisan elrontanom, bár nem tudom, hol volt a hiba. Szemcsés maradt benne a kakaópor, pedig szitáltam, pici darabos volt benne a vaj, pedig tényleg nagyon lágy volt, aztán meg sehogy sem fagyott ki, iszonyat folyós maradt, az idő pedig szorított, de nagyon. Ismerős?
Az alapot ahogy tudtam betöltöttem. Majd kikavartam egy adag kakaós vajkrémet (nem volt időm új krémet főzni, meg a bátorságom is alaposan megcsappant). Bevakoltam vele az alapot, és összeállítottam a felső részt.
Aztán nekiálltam. Hajnali háromkor befejeztem félkészen, de legalább már be volt burkolva mindenhol.
Ma befejeztem az apróbb részekkel, és felállítottam a platóra a teljes éjszakát száradó marcipánból készült szerkezetet. Kiderül, így marad-e. Nagyon aprólékos, igazi türelemjáték torta, ráadásul autó (herótos smile 650 db) szóval ezennel kedves barátok, ismerősök, családtagok, ez volt az első és egyben utolsó Matuka! 😀
De aranyosak vagytok, köszönöm 🙂 Igazatok van, kitartás kell, meg sok-sok rejtett önbizalom-morzsa előbányászása. Tejszínhab, jót mosolyogtam, látom, ismerős a szitu! 😀 Dia, úgy látszik a fent lakó bohókás kaporszakállú besokallt a csokitól! :))lenjoz, köszönöm a bíztatást, rám fért, nem adom fel megígérem! :))
Teljesen jó lett, szinte mint az eredeti :)Ne mond, hogy ez volt az utolsó…a következők már rutinból készülnek. Megérte a fáradtságot!
Tök jó lett! A dobos krémmel most én is így jártam, de lesz, ami lesz én sem főzök újat!
Pedig nekem tetszik! Én a hétvégén egy “elronthatatlan” tortát sütöttem, mégis minden összeesküdött ellenem: a tojás nem akart felverődni, a piskóta emelkedni, a csoki temperálódni, és tetején a csoki dermedni.:) Nem is dicsekszem vele, de ismerős a helyzet. Ilyenkor megfogadom, hogy azért is megcsinálom jobban. Na, kedvet hoztam az újabb Matukához? 🙂