Első táska torta, lépésről-lépésre

   

 Hát eljött az a pillanat is, hogy női táskát kellett készítenem. Először nagyon féltem tőle, a sok apró mütyür miatt, és főként az alakja miatt. Kutakodtam sokat, ki hogyan készíti. Találtam olyat, hogy betöltés után fekve kivágni, és talpra állítani, de én rettegek a krém lágyulása miatti széteséstől, aztán olyat is, ahol szinte tömör tészta volt az egész, alig valami fehér kence ragasztónak, na nem, köszi. Főleg, hogy dobos jellegűnek kellett lennie.

   

    Végül nem keresgéltem tovább, mentem a saját fejem után, lesz ami lesz alapon. (Furi, de ezek szoktak a legjobban sikerülni, amikor hagyom a kezemet “magától” működni.)

    Sütöttem egy adag tésztát a 24*18-as kistepsimben, (normál mennyiségű, alaprecept), és már közben alakult a gondolat, hogy majd hogyan is fogom szeletelni ahhoz, hogy az alak is formálódjon közben. Mikor kihűlt a tészta, négy lapba vágtam (tudom, tudom, semmi köze a dobos egyenként sütött lapjaihoz, de mit írtam, csak dobos jellegű lesz!).

    Az első lapot kettévágtam keresztben, azaz 2 db 12 * 18-as lap lett belőle. A másodikat és a harmadikat 13 cm-nél vágtam, így lett 2 db 13*18-as, és 2 db 11*18-as. Az utolsó lapból pedig kivágtam 2 9 cm-es darabot, és maradt középen egy 6 centis. Remélem azért érthető, de mindjárt mutatom. 🙂

    A felépítés pedig: 9, 11, 12, 13, 13, 12, 11, 9 és 6 centiméteres darabok egymáson.

    Közben persze minden lapra került egy kis rumos szirup, hogy nehogy száraz hatású legyen. Itt már a 3. lapot tettem rá, fent sorba rendezve a többi. Ilyen lett:

    Minden lapnál próbáltam igazgatni, hogy merre pocakosodjon és hogyan. 🙂 Ezután jött egy kiadós hűlés, majd éles késsel finomítottam az éleken, gömbölyítettem itt-ott. És itt elmaradt néhány fotó, de nem bíztam magam a véletlenre, bevontam vajkrémmel, nehogy felázzon a marci. 12 dkg vajat kikevertem 12 dkg porcukorral és egy korty (kb. 3 cent) tejjel, meg fél evőkanál kakaóporral. Körben bekentem, amikor kifagyott ez is, akkor jött a borítás. Vizes kézzel mindig csak azt az oldalt simítottam el, amire épp a bevonót tettem, nehogy máshova is tapadjon. Már kész voltam, mikor észbe kaptam, hogy nem fotóztam, de remélem ezen látszik, hogy oldalanként külön került rá a marcipán.

    Na itt tartottam egy kis szünetet a gép előtt, ötletekre vadászva. A Chanel jel megtetszett, ez tuti volt, és az is, hogy nem szórakozok álló fülekkel. viszont fémkarikákat sem akartam a pántokhoz (még mindig nincs fémhatású lüszterem), hál istennek találtam karika-mentes megoldást. Kakaó-barna marcipánból sodortam kígyókat, kicsit ellapítva felkerült az illesztések helyére, varratmintával.  Az aljára is került egy csík, szintén varratosan. Aztán elérkezett a cipzár, ahhoz egy régi valódi darabot használtam. Azt is befedtem oldalról barnával. Majd jöttek a fülek, csíkokat hajtottam félbe hosszában, majd megint varratminta, végül a zárópántok. 

    A csillogás sajnos csak a porcukortalanítás következménye, külön tetszik, hogy bőrhatású. 🙂 Kár, hogy nem maradhatott így, végül mégiscsak muszáj lesz lakkot vennem… 🙂