Füles, lépésről-lépésre

 

    Az úgy volt, hogy Fülest kellett készítenem. Gőzöm nem volt róla, hogy hogyan is kezdjek neki, ám Gabit olvasgatva, és sok fotót megnézve, lassan kialakult a fejemben, hogyan is kéne kinéznie. Bekevertem egy normál adag tésztát, és egy kisebb kör, meg egy pici téglalap alakú formában megsütöttem őket. Amikor kihűlt nekiálltam megfaragni.

    A hátsó lábak az alaphoz tartoznak, körülötte és fölötte faragtam meg, illetve kissé lecsaptam az elejét. A kis téglaformát csak oldalt bekanyarítottam. Itt már fel is van szeletelve.

    Aztán betöltöttem krémmel, és nagyon olyan érzésem volt, mintha víziló alakulna a kezeim között! 😀

    Nagyon ott voltam idegileg, hogy szétkapom az egészet, és szedek le a magasságából, meg az orra-részből, de végül így hagytam, csak lesz belőle valami…

    Kékesszürke marcipánnal bevontam, megcsináltam a “varratokat”, ha már plüssfigura…és még mindig gyötört az érzés, hogy ebből biza víziló lesz…..
    
    Kevertem ki egy árnyalattal világosabb szürkét, ebből kivágtam a két fület és ráhengereltem a sötétebbre, majd így vágtam ki.
    Ugyanebből a világosból befedtem az orrát, és elkészültek a mellső lábak is, de mielőtt ezeket odatapasztottam volna, nagykéssel alányúlva óvatosan átraktam papírtálcára. Itt szoktam megrepeszteni az összeillesztett tortákat, de most sikerült nem tönkretenni. 🙂

    A helyükre kerültek a fülek is, és itt már kezdtem megnyugodni, hogy mégiscsak Füles lesz ez! 😀  Már tényleg csak néhány apróság hiányzott.

    A bojtra a farkincán nagyon büszke vagyok, először sikerült ilyen szépre! 🙂 kis darab fekete téglalap egyik oldalát sűrűn beirdaltam, majd feltekertem, és csodák-csodája, egyetlen rojtocska nem tört le!!! Wááá! :DD
    Már csak a masni, a szemek, és a bozontos fürtök kellettek, és KÉSZ!!! :)))  Elégedett kávézás blogírás közben! 😀
Tovább a blogra »