Dina világa

Vulkán

    Tavaszutón volt öcsi 5. szülinapja, és mi is lenne egy igazi harcos kérése, ha nem sárkány, és vulkán. Sok képet nézegettünk, azt már tudtuk, hogy tűz-sárkány lesz, ami főként a színében nyilvánul majd meg, a vulkán pedig jó ötletnek tűnt. Egy sima kerek tortát sütöttem, meg 3 kisebbet. A kicsik különböző méretű műa. tálkákban, mikróban sültek. Az egész torta tiramisu ízű lett.
    Bevontam az alapot, arra a kicsi torták, majd hegy-szerűre faragtam, középre egy hosszú hurkapálcát dugtam, nehogy felboruljon, vagy megcsússzon. Szürke márványos marcival körbevontam, úgy, hogy közben sziklaszerűen itt-ott összecsíptem az anyagot.
    A sárkány nem volt nehéz, kis alak, pici ez-az, a két szárny, és már ült is a hegy lábához.
    Piros, meg sárga marcit feloldottam kevés vízzel kissé folyósra, betöltöttem együtt egy zsákba, ott egy kicsit összenyomigáltam, és már folyattam is a kráterbe, meg a hegy oldalára. Szép fényes lett 🙂
    

 Kis tökinek nagyon tetszett 🙂

Kicsit megilletődött a nagy csillagszórótól, át is jött mellém, kérte úgy is legyen lefotózva, hogy “előlről” 😀
  
Apa végig ott volt a torta mellett, hogy nehogy balul süljön el a pirózás. 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. tejszínhab says:

    Azt hiszem láttam már a webcukrász versenyen, már ott is néztem, hogy milyen jópofa, gratulálok! 🙂

  2. Dina says:

    Istenem, ez most nagyon jól esett, köszönöm szépen! 🙂

  3. lenjoz says:

    Gratulálok, nagyon kreatív vagy és emellett ügyes is 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!