Tészta, ami nem piskóta

   Majdnem elfelejtettem leírni, hogy hogyan is néz ki az én receptem! 🙂
   Eleinte különböző vajas-keverteket próbáltam, de egyik sem volt az igazi. Aztán a Tortacsodák leírta a sárga egyensúlytésztát, amit Madeira tésztaként is ismernek. A kastély is Carol leírása szerint készült. Így hangzott:

23-cm-es kerek tortaformához:

45 dkg liszt

40 dkg cukor

40 dkg margarin (olvasztva, de nem forrón)

7 egész tojás

3 1/2 evőkanál tej

    Az egészet egy tálban kikeveri, majd előmelegített 150°C-os sütőben kb. másfél órát süti, tűpróbáig.
Valóban ez a legfaraghatóbb torta alap, de a mi ízlésünknek nagyon tömör, és borzalmasan édes. Szóval addig-addig kutyultam, és próbálkoztam, míg megint egy hibrid született.

23-cm-es kerek tortaformához:

7 tojás sárgája

25 dkg cukor

20 dkg olv. margarin

1 sütőpor (nem kell, de a tuti a biztos)

35 dkg liszt

7 tojás felhabosított fehérje

     A sárgáját fehéredésig a cukorral, bele a nem forró folyékony margarin, majd a sütőporos liszt, végül a hab. A sütés ugyanúgy 150 °C-on lassan, tűpróbáig.

    Így jóval könnyedebb, de mégis faragható, jól kezelhető tésztát kapunk. Ha sima kerek tortát sütök, akkor még inkább közelítek a puha piskótához, csökkentem a vaj és a liszt mennyiségét, de ez csak érzésből, eddig még bejött. 🙂
    Ha csokis alapot szeretnénk, akkor a margarin felolvasztásakor fél tábla csokit is beletördelek, valamint a lisztből két evőkanálnyit kakaóporra cserélek.
    Az alaptésztát nagyon sokféleképpen lehet bolondítani, hol apró csokikockákat teszek bele, hol kézzel durván összetört 2-3 banánt, hol darált mandulát, vagy diót, vagy mogyorót, netán almát + fahéjat, vagy citromhéjat és darált mákot. Nagyon hálás kis anyag.

Frissítés: Újabban egyre többször nyúlok Kiskukta receptje után, ami nagyon bejött, sokkal puhább, lágyabb anyag, mégis könnyen kezelhető, faragható, ízében is jobban tetszik:

1 tojásos (ez kb. 14-15 cm átmérőjű laphoz elegendő mennyiség)

50 g cukor+ 20 g a habba

90 g liszt

37 ml tej

37 ml olaj

1 tojás

1/4 csomag sütőpor (én általában az Aldist használom, abból 4 g)

2 tojásos (kb. 21-22 cm átmérőjű laphoz)

100 g cukor+ 40 g a habba

175 g liszt

75 ml olaj

75 ml tej

2 tojás

1/2 cs sütőpor

3 tojásos (24-25 cm átmérőjű laphoz)

150 g cukor+ 60 g a habba

263 g liszt

1,15 dl tej

1,15 dl olaj

3 tojás

3/4 cs sütőpor

4 tojásos (kb 27-28 cm átmérőjű tortalaphoz)

200 g cukor+ 80 g a habba

350 g liszt

1,5 dl olaj

1,5 dl tej

4 tojás

1 cs sütőpor

5 tojásos (kb. 29-30 cm átmérőjű laphoz)

250 g cukor+ 100 g a habba

437 g liszt

187 ml tej

187 ml olaj

5 tojás

1 és 1/4 cs sütőpor

Ezt most egy az egyben tőle másoltam, egyrészt, mert baromi lusta vagyok bepötyögni, és mert nem akarok elírni semmit. Ez így tökély, ahogy van. 🙂

Tovább a blogra »